A gyermeknevelés nem egyszerű, és ezzel egy maminak sem mondtam újat. Egyik sarkalatos és gyakori probléma, ami jellemzően bűntudatot szokott okozni, az a kiabálás, azaz amikor felemeljük a hangunkat a gyerekünkkel.
“Kivel ne fordult volna elő, hogy elszakadt nála a cérna?” – kezdte a beszélgetésünket Gál – Kiss Noémi anya és gyerek coach.– “Természetesen mindig a lehető legrosszabb időpontban. Ahogy a viharfelhők eloszlanak a fejünk felett, megérkezik a bűntudat és a szégyen, amiért elhagyott a józan ítélőképesség. Fontos, hogy tudd: mindenki kiabál. Igen, néha én is. A türelem azonban egy olyan képesség, amely meglepő módon jól fejleszthető.”
Az anyaság hozott minket össze Noémivel, aki amellett, hogy tanácsadóként, vagyis coach-ként dolgozik, három gyönyörű kislány anyukája is, így nem csak szakértőként, hanem személyesen is érdekelt a témában. Ahogy a gyermeknevelésről beszélgettünk, óhatatlanul is szóba került a kiabálás, ami, bevallom őszintén, velem is előfordul; azaz voltak helyzetek, amikor bizony kiabáltam a gyerekekkel; és az eset után, a menetrendszerűen megérkező bűntudat adta az alapot ehhez a beszélgetéshez.
Kiabálni a gyermeknevelés során
Az, hogy felemeljük a hangunkat az természetes velejárója egy stresszes helyzetnek, tulajdonképpen egy válaszreakció a fokozottabb érzelmi állapotra, és mint olyan, önmagában nem káros. Viszont az is tény, hogy a gyerekkel való mindennapi kommunikáció nagy részét jobb, ha nem a kiabálás teszi ki.
“Ez persze nem azt jelenti, hogy a kiabálás haszontalan, és rossz dolog lenne, vannak helyzetek, amikor igenis hasznos: például amikor átfut az úttesten a gyerek, akkor tudni kell határozottan jelezni a veszélyt, akár távolról is. A kiabálás időnként tehát életmentő is lehet, azonban a hétköznapi életnek és nevelésnek nem lehet szerves része.” – figyelmeztet Noémi. Tehát vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen az emeltebb hangnem, és olyan is van, amikor a szülőnél elszakad a cérna; ezzel nem okozunk maradandó károsodást a gyermek pszichéjében, különösen akkor, ha utána ezt a feszült helyzetet meg tudjuk beszélni a gyerekkel.
“A kiabálás a kétségbeesés egyik látványos megnyilvánulása, amikor úgy érzed, már csak a hangerőd megemelésével juttathatod érvényre akaratod. Pedig a valóságban pont maga a kiabálás válik válaszfallá a közölt információ, és annak befogadása között. Ha pedig gyerekekről van szó, válaszreakcióként az ő esetükben a legtöbbször a félelemérzet vagy dac kialakulása a jellemző, ahonnan már nagyon nehéz konstruktívan tovább lépni.” – int Noémi, ugyanis ez egy olyan faktor amit érdemes mindig észben tartani, amikor a gyermekünkkel kommunikálunk.
Amikor a kiabálás káros
A kiabálás kifejezetten káros tud lenni a gyermeknevelésben abban az esetben, ha nem csak nem emeltebb hangon szólítjuk, hogy siessen, hanem szidjuk azért lassú, vagy butának hívjuk, ha valamit nem tud megoldani. Ezek azok a valóban káros helyzetek, amik, rosszabb esetben egy életre benne maradnak a gyerek lelkében.
Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a gyermek korát sem, egy babára vagy totyogóra kiabálni teljesen felesleges, mert nem értik meg mi lehet a gond. Egy ilyen helyzet lerombolja a biztonságérzetüket és félelmet ültet a helyébe, ami a későbbiekben abban is manifesztálódhat, hogy a gyerekek önmagukat rossznak és értéktelennek látják. Káros tud még lenni abban az esetben a kiabálás, ha a gyerekek folyamatosan ezt hallják otthon és ez teszi ki a családon belüli kommunikáció oroszlánrészét.
Ezek azok az extrém helyzetek, amikor valóban ártani tudunk a kiabálással a gyereknek. Ha időnként elveszítjük a türelmünket és emeltebb hangon kérjük meg a gyereket, mondjuk már tizedjére, hogy ugyan már pakolja el a játékait és fáradjon vacsorázni, az még nem a világ vége. Az anya is ember, a mi érzelmi tartalékaink is végesek, így előfordul, hogy elfogy a türelem.
De amíg nem csak kiabálva kommunikálunk, hanem törekszünk arra, hogy megértsük a gyereket, ha egy vita után lehiggadunk és megbeszéljük a problémát, vagy adott esetben bocsánatot kérünk, akkor nagy baj nem lehet. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy-egy ilyen helyzet útmutatás a gyereknek is, így tanulja meg, hogy ő is hogyan kezelje az indulatait és így tanulja meg, hogy bocsánatot kérjen, ha hibázott.
A szakértő tanácsai : Hogyan válhatsz türelmesebb szülővé?
“Alapvetően a türelem kérdése az az illető személyiségjegyein múlik. Vannak, akik genetikailag, míg mások tanult viselkedés során válnak türelmetlenné, de az mindig igaz, hogy a türelem gyakorlása több tényezőn és emberen múlik. Még a legelszántabb emberek is elveszíthetik a hidegvérüket néha, ha olyanba akadnak, akik kitartóan feszegetik a határaikat. Ahhoz, hogy te türelmes(ebb) szülővé válhass, részben magadon kell dolgoznod, de valószínűleg gyermeked viselkedését is pozitív irányba kell terelned.” – kezdi Noémi, majd az alábbi 4 iránymutató gondolatot osztja meg velem, amikor megkérdezem, hogyan válhatok türelmesebb szülővé, hogyan tudom elkerülni a kiabálást a gyermeknevelésben:
1. Állíts egyértelmű, betartható szabályokat!
A szabályok egészséges keretet állítanak fel, ha ezek egyértelműek, akkor mindenki ismeri a lehetőségeit és felelősségét. Fontos, hogy olyan szabályokat alkoss, amelyet egyikőtök részéről sem nehéz betartani, a hétköznapokban sem.
2. Legyél következetes!
A következetesség kiszámíthatóságot ad gyermekednek, aki így idővel felhagy a szabályok szigorúságának tesztelésével. Az eredmény egy vidámabb gyermek lesz, elégedett szülőkkel:)
3. Mielőtt kiabálnál, képzeld el magad kívülről!
Tudjuk, hogy ez egy olyan kérés, amit rettentő nehéz az adott feszült pillanatban megfogadni, de annál hasznosabb. Képzeld el a szituációt külső személőként. Ha egy másik szülőt figyelnél éppen, akkor is a kiabálást tartanád a legjobb a megoldásnak? Nem olyan biztos, igaz?
4. Fejezd ki érzéseid!
Ha úgy érzed, nem bírod tovább, azt miért ne fejezhetnéd ki, mi kavarog benned? Ezzel egyidejűleg fejlesztheted gyermeked érzelmi intelligenciáját és empatikus képességeit is. Mondd el neki, hogy ez a vita, vagy konfliktus téged nagyon elszomorít, és szíved szerint kiabálnál, de nem teszed, mert tudod, hogy nem javít a helyzeten. Könnyen lehet, hogy ezután közösen találjátok majd meg a megoldást a problémára.
Összefoglalás
Mamik, végeredményben a kiabálás nem probléma; hanem egy természetes válaszreakció egy feszült helyzetre. Nyilván jobb, ha nyugodtak maradunk és átgondolt válaszreakciókat adunk a felmerülő problémákra, de ez nem mindig lehetséges. Ezért is gyűjtöttem össze ebben a cikkben azokat a helyzeteket, amikor valóban káros a kiabálás. Szerintem tanuljunk meg megbocsátani önmagunknak és legyünk elnézőek a saját hibáinkkal, illetve használjuk Gál-Kiss Noémi szuper tippjeit a konfliktuskezelésre.
Zárszóként álljon itt Noémi inspiráló üzenete, minden maminak:
“Tudom, hogy nagyon nehéz, sőt, lehetetlen minden helyzetben higgadtnak, nyugodtnak maradni. Nem is kell mindig tökéletesnek lenned, de ha a fenti tippek segítségével sikerül csökkenteni a kiabálós helyzeteket, már azzal is nagyot léptél előre!
A türelem rózsát terem, vagy még annál is jobbat: kiegyensúlyozott családi életet és gyermeket. A gyermeknevelés önmagában is egy türelemjáték, ami olykor nagyon jól megy, míg máskor kevésbé. “
Ha hasznosnak találtad a cikkünket, akkor oszd meg a szuper tippeket barátaiddal, ismerőseiddel az alábbi lehetőségek egyikén, hogy a többi maminak is könnyebb legyen megőrizni a türelmét.