Kamasz gondok: Utál a gyerekem?

Kamasz gondok: Utál a gyerekem?

Kamasz gondok: Utál a gyerekem? 1200 600 Czire Zsuzsanna

A kamasz gyerek sokszor meggondolatlan, és akár olyan bántó mondatok is kiszaladhatnak a száján, mint az utállak, Anya! Ez azt jelenti, hogy szülőként mindent elrontottunk? Vagy ez csak egy impulzív felkiáltás a gyerek részéről, amit nem feltétlenül kell komolyan venni? Erre a kérdésre keressük a választ alábbi videónkban, Porkoláb-Minarik Annamari, klinikai szakpszichológus segítségével.

A videó hanganyagának átirata:

Eszter: Sziasztok, Mamik. Szinte minden anyukát elér az az időszak, amikor a gyermeke visszajelzései vagy viselkedése alapján negatív kritikát kap. Utál a gyerekem – ez a mai témánk, a vendégem pedig Porkoláb-Minarik Annamária, klinikai szakpszichológus. Szia Annamari. 

Annamari: Sziasztok.

Nézeteltérés a kamasz gyerekkel

Eszter: Egy édesanya mit tehet ebben az egyébként érzelmileg igencsak felfokozott helyzetben?

Annamari: Első körben azt, hogy megpróbálja megőrizni a nyugalmát. Mert amikor a gyerek egy ilyet mond nekünk, vagy valahogy úgy viselkedik, hogy mondjuk, ezt fejezi ki, akkor ő egy érzelmileg felfokozott állapotban van és ha mi is egy ilyennel reagálunk, akkor az tovább fogja fokozni ezt az állapotot. Tehát az első és a legfontosabb az, hogy megpróbáljuk valahogy a nyugalmunkat visszaszerezni, tehát hogy ne impulzusból reagáljunk a gyerekre.

Eszter: Mi állhat egy ilyen helyzet hátterében?

Annamari: Hát több dolog is állhat a hátterében. Szerintem az első és legfontosabb kérdés az az, hogy feltegyük a miért szócskát magunknak, tehát hogy megnézzük, hogy vajon a gyerekem miért viselkedett így. Kiről szólt ez a történet; őróla szólt, vagy én rólam szólt a történet; és a második része sokkal nehezebb, hogy felvállaljak olyan dolgokat, ami esetleg bennem volt és lehet, hogy igazságtalan voltam a gyerekkel és azért kaptam ezt a reakciót, vagy lássam meg azt, hogy valamit a gyerek csinált olyat, amit esetleg én helytelenítettem vagy egészségesnek vélt korlátokat fölállítottam neki és arra kapom ezt a reakciót – nagyon nem mindegy, hogy melyik melyik helyzet van.

Eszter: Mikor szól ez a gyerekről?

Annamari: A gyerekről általában akkor szól… ugye a gyerek frusztrációt él át egy ilyen helyzetben és azt dobja ránk egy ilyen düh vagy harag formájában. Akkor szól általában a gyerekről, amikor olyan kereteket vagy korlátokat állítunk neki, ami neki nem tetszik és akkor ezt megpróbálja valahogy kifejezni. Ilyenkor azért elgondolkodhatunk azon, hogy azok a keretek, vagy azok a korlátok, amit felállítottunk azok mennyire felelnek meg az ő életkori sajátosságainak vagy mennyire felel meg az ő elvárásainak. Tudunk-e esetleg azon változtatni, el tudjuk-e neki magyarázni, hogy miért állítottuk fel ezeket a korlátokat. Legtöbbször ilyesmi áll ennek a hátterében.

Kötelezettségek és jogok a szülő-gyermek kapcsolatban

Eszter: Én azt vettem észre mostanában, hogy a gyerekek egészen kicsi kortól gyakorlatilag partnerként vannak kezelve, ami szerintem tud egyébként káros is lenni. Te mit gondolsz erről?

Annamari: Én azt gondolom erről, hogy régebben 20-30 évvel ezelőtt általában azt követték a szülők, hogy a gyereknek kötelezettségei vannak a szülőknek meg jogai. Aztán utána ez valahogy megfordult oda, hogy a gyereknek jogai vannak a szülőnek meg kötelezettségei. Szerintem te valami ilyesmiről beszélsz, hogy mindent átadnánk a gyereknek, és akkor ez egy kicsit olyan köntösbe van csomagolva, hogy partneri viszonyban vagyunk. Hát nem vagyunk partneri viszonyban a gyerekünkkel, hiszen mi felelünk érte. Tehát mi azért egy szülő-gyerek viszonyban kell hogy legyünk a gyerekkel. Én azt gondolom hogy az a helyes út, hogy mind a kettőnknek vannak jogai és mind a kettőnek vannak kötelezettségei is. De felnőtt érettként nekünk kell jobban látni azt, hogy mikor engedhetünk ezekből a kötelezettségekből és mikor nem engedhetünk be. Ha a gyerek testi épségéről van szó bármilyen formában abból nem engedhetünk. De bizony van amikor igenis engednünk kell, még akkor is ha nekünk nem tetszik, hogy a gyerek se sérüljön, az ő igazságérzete se sérüljön.

A túlzott szigor

Eszter: Ennek az ellenkezője, a túlzott szigor, szerinted mikortól kezdődik?

Annamari: Hát vannak ezek a nagyon merev elvárások is a gyerekek felé. Általában akkor beszélünk pszichológiai értelemben túlzott szigortól, amikor nem az életkornak megfelelő elvárásokat támasztunk a gyerekek felé vagy túl merevek a szabályok; nincs benne semmiféle rugalmasság és hát ennek azért elég látható jelei szoktak lenni a gyerekeknél. Ilyenkor azért a frusztráció sokkal erősebb, sokkal hangosabb, szorongani kezdenek a gyerekek; nagyon sokszor ez megmutatkozik alvásproblémákban, szomatizálnak, ami azt jelenti, hogy elkezd fájni a hasuk vagy a fejük, és ha nincs mögötte orvosi ok, akkor általában szorongásra gondolunk, vagy hirtelen romlik az iskolai teljesítmény -az is egy jelzése lehet ennek.

Eszter: Szerintem nehéz ezen a mezsgyén szülőként egyensúlyozni, egyébként főleg azért mert mondjuk bekerül a gyerek iskolába, akkor ott nyilván már a környezete nagy hatással van rá. Mit lehet akkor tenni, ha mondjuk teljesen más mintát lát, mint amit otthon?

 Annamari: Hát nagy valószínűséggel teljesen más mintát fog látni a kortársai között; minden család egy picit más, tehát onnan hoz azért sok mindent a gyerek. De azért a jó hír az, hogy ha az első három-négy évben azért jól letettük az alapokat, akkor azért általában saját mintái lesznek a kiindulópontok. És lehet, hogy mondjuk van egy korszak, a serdülőkor, amikor az jobban felhangosodik, de lehet hogy néha-néha behoz egy új mintázatot. De hogy beszélgessünk vele erről, hozzuk föl ezeket a témákat; ne akkor, amikor mi akarjuk, ez nagyon fontos, erről beszélni, hanem amikor a gyerek nyílik amikor a gyerek akar beszélni. És akkor akkor ott leszünk szülőként, hogy elmagyarázzuk, hogy ez szerintünk miért nem így van vagy miért nem így helyes. Vagy akár néha bevállalhatunk olyan dolgokat is, amit máshonnan hoz nekünk és megtetszik; tehát egyfajta ilyen rugalmas alakítás, adaptálódás mindig nagyon fontos és vegyük figyelembe az ő igényeit is, és legyünk ott érett szülőként, aki elmagyarázza neki ha valami nem jó, vagy valami jó.

A kamasz igazságérzete

Eszter: Visszakanyarodva a nehezebb részhez, hogy néz ki az amikor ez rólunk szól és nem a gyerekről?

Annamari: Hát biztos, hogy minden anyuka megéli azt, amikor mondjuk ő nagyon fáradt, vagy neki lennének valamilyen szükségletei és mondjuk a gyerek, vagy a történések miatt és ezt háttérbe kell szorítania, vagy egyszerűen nőnek és olyan napja volt hogy nagyon-nagyon frusztráltnak érzi magát, túl sok volt minden. És akkor jön a gyerek valami kérdéssel vagy valami valami kis határszegéssel és akkor sokkal intenzívebb reakciót adunk rá. És kvázi viszonylag hamar rájövünk, hogy ha úgy látta hogy azért túlkaptuk jó eséllyel rájövünk hamar, de a gyerek is azért elég egyértelműen szokta ezt jelezni, mert a gyerekeknek nagyon erős és nagyon fejlett az igazságérzete.

És amikor igazságtalanság történik velük, azt azért tényleg nagyon intenzíven tudják jelezni, és ebből azért úgy el lehet kezdeni gondolkodni, hogy vajon én hogy voltam ebben a helyzetben. Nagyon-nagyon fontos az, hogy át tudjam helyezni a nézőpontomat a gyerek nézőpontjába, tehát ne csak a sajátomat lássam. Ezt érett felnőttként azért jó ha meg tudjuk tenni, hogy az ő nézőpontját is vegyük figyelembe és ilyenkor sokszor azért felvállalhatjuk azt, bár néha nehéz bevallani, hogy hát itt lehet hogy én voltam az, aki egy kicsit túl túllőtt a célon. Lehet, hogy ha a gyerek szempontját néztem volna, akkor neki igaza volt ebben a helyzetben, de én valamiért a sajátommal tudtam reagálni és akkor ezen el lehet kezdeni gondolkodni. És itt már van jóvátételi lehetőségünk a gyereknél.

Kérjünk bocsánatot?

Eszter: Ilyen például, vagy legalábbis az első lépése lehet az, hogy ha bocsánatot kérünk egy gyerektől. Ennek mi a jelentősége már mondjuk egészen kicsi kortól?

Annamari: Hát én nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy bocsánatot tudjunk kérni a gyerekektől; én magam is nagyon sokszor bocsánatot kérek a saját kisfiamtól. Mert hogy pontosan az, amit mondtam az előbb, hogy a gyerekek tényleg valahogy nagyon fejletten érzik az igazságot. Tehát hogy ők még tényleg ilyen nagyon érzelmileg vannak jelen a helyzetekben és pontosan érzik hogy itt valami oké vagy nem oké. És ha igazságtalanok vagyunk velük, akkor ezt ők valahogy meg fogják magyarázni maguknak. És aztán nagyon sokszor saját maguk ellen viszik azt a magyarázatot, és ezzel hosszú távon nagyon nagy károkat tudunk okozni.

Viszont ha én szülőként képes vagyok arra, hogy belássam azt hogy én voltam itt most a hibás és odamegyek a gyerekemhez és megadom neki, hogy igazad volt kisfiam, te jogosan érzed azt, hogy ez itt nem volt a helyén – rendbe is tettem az egészet és gyakorlatilag az egész életét egy picit más irányba fogom elfordítani, mintha benne hagyom abba hogy velem most igazságtalanok voltak, és ő akkor azt fogja gondolni hogy ő ezt érdemli. Tehát ez egy nagyon nagyon fontos dolog, hogy tudjuk bevállalni, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, hogy nekünk is lehet hibázni és hogy ilyen van az életben. Ezzel modellt is nyújtunk a gyereknek egyébként.

Kamaszkori változások

Eszter: Leggyakrabban szerintem akkor találkozhatunk ezzel a jelenséggel, hogy a gyereket nagyon távol érezzük magunktól, amikor tinédzser lesz. Ilyenkor mi zajlik bennünk?

Annamari:Hát igen ez a serdülőkor. Ez egy ilyen nagy levegővétel, mind az anyukának, mind a gyerekeknek, meg az apukáknak is. Nagyon sok minden zajlik ilyenkor a gyerekekben, az egész életük ilyen változás hangsúlyú. És hát ugye evolúciósan a változásra úgy vagyunk programozva, hogy a stresszel teli nekünk. Tehát ezzel azt is elárulom, hogy nagyon stresszes a serdülőkor a gyereknek magának, és nem csak a szülőnek, oda vetül ki a stressz a szülőre, tulajdonképpen.

De hogy zajlik bennük egy biológiai változás, érik az agy, új agyterületek fejlődnek vagy jobban fejlődnek. Hormonális változások indulnak el ami ami egy csomó új helyzetet teremt az életünkben, aminek vannak szociális vetületei is meg, viselkedéses vetületei is például. Csak gondoljunk bele, ha majd mondjuk megjelennek a másodlagos nemi jellegek, hirtelen megnőnek férfiasodnak vagy nőiesebbnek, és hát ezzel valamit kezdeni kell. A környezet hirtelen elkezdi őket kicsit tán felnőttként kezelni, de igazából még nincsen rá útjuk meg szerepük, hogy ezt kell csinálni ők még belül egy picit gyerekek. Ugyanakkor pszichológiailag is nagyon sok mindenen mennek keresztül, mert ez az identitáskeresésnek is az időszaka, ami azt jelenti hogy mindenféle szerepekben ki kell hogy próbálják magukat.

És hát ugye velejárója az is, hogy le kell válni valahogy a szülőkről hiszen csak akkor tudok önálló felnőtt lenni, ha sikeresen leváltam a szüleimről ezért azért általában picit máshogy kell csinálnom a dolgokat, mint ahogy a szüleim tennék, és ezt most finoman jeleztem, mert ugye az szokott lenni a serdülőkori lázadás, hogy nagyon másképp akarom csinálni, nagyon látványosan másképpen. És mindez úgy, hogy ezek a változások zajlanak bennem, szóval azért ez nehéz.

És általában ilyenkor a szülők vetítő vásznakká válnak, a gyerek érzései rájuk fognak valamilyen módon csapódni és gyakran negatív irányba csapódnak rájuk. Én ilyenkor két dolgot szoktam mondani a kétségbeesett szülőknek: Az egyik az hogy a serdülőkort ki kell bírni. Tehát hogy ez erről szól, hogy itt nekem teherbírónak kell lenni és ki kell bírni. A másik meg az, hogy azért abba is gondoljunk bele, hogy ott merjük megengedni magunknak hogy hangosak vagyunk, veszekszünk, haragosak vagyunk, ahol bízunk abban hogy hogy azért a szeretet ott fog maradni.

Tehát ez egy nagyon-nagyon fontos dolog, hogy bármilyen csúnya dolgokat mond nekem olyankor a gyerekem meg bármilyen viharos is, ez a kapcsolat pont azért viharos, mert velem megteheti, mert bízik abban, hogy nem fogja elveszíteni a szeretetemet. És szerintem ha ebbe bele tudunk kapaszkodni, akkor sokat tud segíteni abban hogy kibírjuk ezt az időszakot.

Leválás a szülőkről

Eszter: Ez a természetes leválás, ez nagyon sok ponton hasonlít szerintem egy gyászfolyamatra, egy gyászfeldolgozásra, amikor el kell hogy engedjük a gyerekünket. Szerinted mit tehet ilyenkor egy anyuka, hogy ezt minél jobban tudja kezelni?

Annamari: Hát én annyiban hasonlítanám, hogy ugye veszteségélménnyel jár ez is, hiszen valamit valamit elveszítünk; elveszítünk egy csomó szülői szerepet és hát ez bizony tud nehéz lenni. De hogy itt azért nagyon fontos az, hogy hogy önvizsgálatot tartsunk, hogy mennyire nehéz ez, mennyire tudjuk leválasztani a gyereket. Egyébként ezt már egyszer megtehettük korábban, akkor amikor a gyerekek elkezdtek járni és egy kicsit már így távolodni tőlünk. Tehát azért ez nem egy ilyen nagyon új szerep és én azt szoktam mindig javasolni, hogy ahogy a gyerekek elkezdik az óvodát, meg az iskolát azért mindig egy picit távolabb kerülnek tőlünk és úgy kerülünk mi vissza a saját gyermek előtti életünkbe.

Tehát hogy valahogy ez azért elő van készítve ez a terep; fontos, hogy megtaláljuk a saját identitásunkat újra, hogy ne csak az anyai vagy az apai szerep legyen az a szerepkör amiben mondjuk a munkán kívül mi teljesnek érezzük magunkat, hanem hogy legyenek egyéb szerepköreink is az életben, ami rólunk szól vagy hobbikról szól vagy bármi másról, hogy ne legyen annyira drasztikus ez a váltás. Azért jó eséllyel, mire a gyerek eljut a serdülőkorig már nagyon sok szülő itt tart, hogy van saját élete, hiszen egyre nagyobb szabadságot tud adni a gyereknek; egyúttal azzal ő is egyre nagyobb szabadságot kap a saját életébe.

Úgyhogy én mindig azt javaslom, hogy magunkkal is foglalkozzunk. Tehát ne az legyen a fő szempontunk, hogy a gyerekünk szülei vagyunk. Az az ott az elején persze nagyon fontos és ez tényleg egy főszerep, de aztán egyre egyre inkább vissza lehet térhet a saját életünk is. És ha ebben ügyesek vagyunk akkor egészen jól el tudjuk engedni a gyerekeinket. Ha pedig jó munkát végeztünk itt a szülőség kapcsán, akkor a gyerekeink azért olykor-olykor vissza fognak járni hozzánk.

Eszter: Nagyon izgalmas volt ebben a témában egy kicsit jobban elmélyülni, úgyhogy köszönjük szépen neked, Annamari, hogy itt voltál.

Annamari: Én is köszönöm szépen.

Eszter: Nektek is köszönjük, hogy itt voltatok velünk. Hamarosan találkozunk.

Ha tetszett a videónk, kérlek oszd meg, az alábbi lehetőségek egyikén, hátha más szülőnek is segíthetsz vele. 🙂

Share via
Send this to a friend