Tartalomjegyzék
Az érzelmi kiégés nemcsak a munkahelyen, hanem otthon, GYES-en is megtalálhat. Erről a lelkiállapotról beszélgetünk bővebben Porkoláb-Minarik Annamária klinikai szakpszichológus, relaxációs és szimbólum terapeuta, mindfulness oktatóval, illetve arról, hogy hogyan lehet tudatosan és jól kezelni egy ilyen helyzetet, hogyan lehet felkészülni az anyaságra (ezzel pedig elkerülni az anyai kiégést) és hogyan tudjuk bevonni a párunkat vagy a családunkat, hogy könnyebben átvészeljük a nehéz időket.
A videó szkript átirata
Eszter: Sziasztok, Mamik. Arról sokat beszélünk, hogy a szülőség milyen csodálatos és meghatározó élmény a szülők számára. Arról viszont sokkal kevésbé esik szó, hogy ez milyen fizikai, mentális és érzelmi terhet ró az egész családi rendszerre. A mai témánk az anyai kiégés, a vendégem pedig Porkoláb-Minarik Annamária klinikai szakpszichológus.
Annamari: Sziasztok.
Mi is az anyai kiégés?
Eszter: Hogyan tudnánk definiálni az anyai kiégést?
Annamari: A legegyszerűbben talán úgy, hogy testileg és érzelmileg nagyon kimerültnekérezzük magunkat. És azt vesszük észre, hogy egyre kevésbé tudunk érzelmileg ráhangolódni a gyerekre, azt vesszük észre hogy nagyon fáradtak vagyunk. Legszembetűnőbb jele az lehet, hogy mint a robotpilóta úgy kezdtünk el működni; tehát megcsinálok mindent mechanikusan, de nem vagyok ott érzelmileg és nem vagyok ott a pillanatban.
Ha ilyen tüneteket kezdtünk magunkon észlelni, akkor gyanakodhatunk arra, hogy egészen jó úton járunk az anyai kiégés felé az érzelmek szintjén.
Eszter: Mi van ilyenkor egy édesanyában?
Annamari: Nagyon sok minden. Első körben azt éli át, hogy ő nagyon stresszes nagyon frusztrált, nagyon fáradt. Ezek mondjuk az alapérzelmek, mint a kimerültség; de utána általában megjelenik egyfajta bűntudati érzés vagy szégyen, hiszen érzi ő, hogy valahogy nem úgy reagál a gyerekre; ezért sajnálatos módon, ezeket a negatív élményeket fogja megélni.
Eszter: Egy édesanya hogyan juthat el ebbe az állapotba?
Mi vezethet az anyai kiégéshez?
Annamari: Hát sajnos a szülőségről nem azt szoktuk hallani, amilyen valójában. Tehát nagyon sokszor ideális elvárásokkal megyünk bele abba, hogy gyerekünk legyen. És az az oldal is igaz, hiszen tényleg egy nagyon csodálatos és meghatározó élmény az anyaság. De van egy másik oldala is, hogy borzasztó nagy terheket ró fizikai, mentális és érzelmiszinten a családra. És hát elsősorban az anyukára, mert az első időszakban azért a kisgyerek nagyon az anyával van szimbiotikus kapcsolatban.
Tehát alapvetően egy nagyon nehéz és fárasztó dolog az anyaság, hiszen nem kapunk semmiféle használati útmutatót a gyerekekhez. Elég sok bizonytalanságot élünk át és ezekben a rendszerekben valahogy teljes egészében felelnünk kell egy másik embernek az életéért, ami egy igen nehéz feladat. Van emellett még egy csomó egyéb dolog is, mert olyan elvárás rendszerekkel találkozunk a mai világban, ebben a nagyon teljesítmény-centrikus világban, hogy anyaként is szuper jól és tökéletesen kell teljesítenünk.
Amikor ennek a szerepnek akarunk megfelelni, az egy nagyon nagyon erős jelzés arra, hogy mi könnyen kiéghetünk. Ugyanis a munka világában és általában is azokat veszélyezteti a kiégés, akik a tökéletesség szerepére törekednek, akik nagyon perfekcionisták és nagyon-nagyon jól szeretnék csinálni a dolgokat. Ez hasonlóan történik az anyukáknál is; tehát akik mindent nagyon jól szeretnének csinálni, ők a leginkább veszélyeztetettek.
Milyen (ir)reális elvárásokkal szembesülnek a mamik?
Eszter: Tudsz nekem esetleg említeni pár sztenderd elvárást, amik az anyukákra nehezednek, amivel mondjuk a leggyakrabban találkozol?
Annamari: Lehet, hogy ezen mosolyogni fognak, bár nem vagyok benne biztos, mert ugye anyukáknak készítjük a műsort, de hogy az első az, hogy maradjon életben a gyerekem. Hiszen én magam is emlékszem a saját első élményemre, pedig már rég pszichológus voltam, klinikus, nagyon sok fejlődéslélektan tanultam, de amikor hazavittem azt a picikét a kórházból akkor döbbentem rá, hogy hát én felelek érte mindenért, jaj!
Tehát ez az első, ami nagyon fontos, hogy mindent jól csináljak, hogy nehogy ártsak vele, hiszen mindenhonnan az jön, hogy az első pár évben minden eldől és akkor mi van, ha én valamit nem jól csinálok. Ez az egyik amit sűrűn hallok, hogy az anya nagyon bizonytalan szerepében.
A másik hogy nagyon magukra tudnak maradni, tehát nagyon sokszor megélik azt, hogy túl sok mindent kell nekik, egyedül megcsinálni. Túl sok szerepben kell nekik megfelelni és akár szerep-konfliktusok is vannak, hogy egyszerre legyek nagyon jó anyuka, de azért legyek egy jó feleség is. Azért a háztartás is menjen valahol, meg azért így a karrieremet sem biztos hogy 3-4 évre félre akarom tenni. Ezek a szerepek bizony nagyon konfliktusba tudnak lenni egymással, és ez a másik probléma, amit nagyon sokszor hallok.
Eszter: Mikor jellemző az anyai kiégés? Ezt tudjuk esetleg mondjuk a gyerek korához kötni vagy ettől ez teljesen független?
Annamari: Igazából nem tudunk egy nagyon specifikus kort mondani. Van egy ilyen meghatározó időszak, nyilván a legeleje a történetnek, amikor nagyon pici a baba és még nagyon új ez a szerepkör. Ilyenkor azért egy sokkal nagyobb terhet tud róni az anyukára ez a fajta alkalmazkodás; de természetesen ebben is eléggé nagy egyéni eltérések vannak.
És ugye ismerjük ezt a mondást hogy kisgyerek kis baj és nagy gyerek nagy baj, hogy ezért a szülőségben azért egészen sokáig, a gyerek 18-20-22 éves koráig nincsenek ilyen nagyon feszültségmentes vagy nagyon könnyű időszakok, hanem minden időszak hoz valami újat. És itt bejön az is, hogy kinek mi az egyéni személyiség jellemzője, hogy kinek mikor lesz túl nehéz. Igazából inkább azon múlik, hogy mennyire maradunk egyedül ezekben a helyzetekben.
Eszter: Azért van a gyerekeknek egy viszonylag problémamentes időszaka is; nekem öt testvérem van és körülbelül, 2 éves kortól tehát amikortól már kezd beszélni és el tudja mondani azt, hogy egyébként neki mondjuk mi a baja, mire van szüksége egészen addig, amíg elkezd suliba menni – legalábbis én ezt így így vettem észre.
Annamari: Amikor testvérek vannak, egy picit néha könnyebb, néha nehezebb. Moddok rá példát: például az egykéknél amikor elkezdenek beszélni, vagy amikor aktívak akarnak valamit csinálni, akkor mindig a szülőt akarjá bevonni. A testvérek meg veszekednek. Mindegyik tud ám nagyon megterhelő lenni, tehát ebben tényleg egyéni preferenciák vannak, kinek mi az, ami nehéz.
Különböző időszakok vannak, de valóban az első két év nagyon meghatározó. A gyerekek fejlődési szakaszaiban vannak viharosabb időszakok és azokban azért jellemzőbb tud lenni ez a az állapot.
Kiégés esetén, mit tehetünk?
Eszter: Hogy ha anyaként eljutunk a kiégés pontjáig, akkor hogyan tudunk ebből kiszakadni?
Annamari: Először is, ami nagyon fontos az az, hogy valahogy tudatosodjon ez bennünk; tehát tudatosítsuk magunkban, hogy igen itt ez a helyzet: nem csak szimplán elfáradtam, nem aludtam eleget. Ha ez megtörtént akkor pedig én azt mondanám, hogy a leges-legfontosabb az, hogy helyezzük magunkat prioritásba.
Általában a kiégés mögött az van, hogy én szeretnék a legjobb lenni és a gyerekért, vagy a családért vagy úgy mindenért beáldozok egy csomó mindent a saját szabadidőmből, vagy a regenerálódásomból. Pedig pont ez az, amire nagyon fontos ilyenkor odafigyelni. Fontos, hogy én magam, anyaként is tudják regenerálódni. És szégyen, vagy nem szégyen – bár én azt mondom, hogy egyáltalán nem szégyen, tudjunk segítséget kérni, tehát hogy merjük felvállalni azt, hogy nem kell nekünk mindent egyedül csinálni.
Vonjunk be azokat a családtagokat, akik tudnak segíteni vagy nyugodtan alkalmazzunk, ha megtehetjük egy bébiszittert. Nagyon fontos az, hogy találjunk magunknak olyan időt ami csak a miénk és amikor fel tudunk töltődni.
Eszter: Ha még a szülőség előtt állunk, kismamaként hogyan tudjuk megelőzni ezt az állapotot?
Annamari: Úgy tudjuk megelőzni ezeket az állapotokat, hogy valahogy felkészülünk lelkileg/gondolatban, a stresszkezelésre is. Nyílván nem úgy értem, hogy kifejezetten olyan céllal kell elkezdeni trenírozni magunkat, hogy mit teszek, ha véletlenül kiégek majd a gyereknevelés kapcsán.
Viszont az nem árt, ha arról olvasunk ,vagy informálódunk, hogy mi mindennel jár az anyaság. Nagyon fontos az, hogy tudjam, hogy nekem mik a trigger-pontjaim, mikor fáradok el; és az is fontos, hogy lássam hogy hol és milyen segítségem lesz. Ezekre már lehet előre gondolni.
Minél tudatosabbak vagyunk ezekben a kérdésekben, annál több forgatókönyvünk lesz arra, hogy hogyan segítsünk magunkon. Minél jobban ismerjük meg magunkat, és azt hogy mi az, ami minket stresszel és azt is ami oldja ezt. Így több mindenünk lesz, amivel tudunk egy picit regenerálódni, amivel segíthetünk önmagunkon.
Hogyan készüljünk az anyaságra?
Eszter: Tudnál javasolni egy olyat, hogy esetleg mondjuk szakemberrel, mentálisan hogyan lehet egy kicsit felkészülni az anyaságra?
Annamari: Nem feltétlenül készülnék szakemberrel. Ezt csak akkor érezném szükségesnek ha mondjuk valami olyan elakadás van az anyukában, hogy úgy érzi, hogy egyedül nem fogja megoldani. De ha az a cél, hogy az önismeretét mélyítse és mondjuk ehhez akar egy szakemberhez is járjon, az más, azt bármikor megteheti. De önismeretet más módon is lehet mélyíteni.
Egyébként a gyerek is nagyon sokat segít abban, hogy az ember minél többet tanuljon meg saját magáról is. Én igazából azt gondolom, hogy hogy arra kell nagyon fókuszálni, hogy már a babavárás előtt is meglegyenek azok a feltöltődést segítő szokásaim vagy hobbijaim, amik mentén töltősök. Vagy, hogy olyan kapcsolatom legyen, amiben meg tudom beszélni azt, hogy mikor van szükségem én-időre, mikor fáradok el. Vagy legyen egy olyan társas hálózatom, akihez tudok fordulni, amikor szükségem van rá – ha már ennyit megteszünk, akkor biztosan egy picit tudatosabban készülünk az anyaságra.
Mit tehet ebben a helyzetben a párunk?
Eszter: Biztosan személye válogatja, de ez az állapot milyen hatással lehet a párunkra? Ő hogyan tud nekünk segíteni?
Annamari: Azt gondolom, hogy ha egy jó párkapcsolatban vagyunk, akkor a párunk észre fogja venni, hogy valami nem oké. És nem csak azért mert ő maga is látja, hanem azért mert olyan a kapcsolat, hogy kommunikálunk. Tehát mi is el tudjuk mondani ha baj van, és ilyenkor nagyon fontos a társas támogatás.
Az alapból is nagyon fontos a stresszhelyzetek kezelésében, hogy merjünk a párunk felé fordulni. Őt is bántani fogja, ha azt látja rajtunk, hogy nagyon fáradtak vagyunk, és mindez az egész családi rendszerre is ki fog hatni. Lehet hogy vele is konfliktusunk lesz. Ha ez áll elő, akkor én azt szoktam javasolni egy párkapcsolati helyzetben, hogy háromszögként kezeljük a kapcsolatunkat.
Van a párom, vagyok én meg, van a kapcsolat maga. Ha bármilyen konfliktus is van, akkor ne csak azt názzük kinek van igaza, hanem azt is, miért alakulhatott ki ami történik, illetve hogy tudunk azért tenni, hogy a kapcsolat jobb legyen. Jelen esetben a párunk azt is nézze, mi kell ahhoz, hogy az anyuka jobban érezze magát, miben tud segíteni.. Tehát a nyitott, őszinte kommunikáció szerintem ebben a szempontból is nagyon fontos.
Eszter: Mi az a pont amikor érdemes szakemberhez fordulni vagy esetleg elég ha az eddig elhangzottakra odafigyelünk?
Annamari: Hát igazából én mindig azt mondom, hogy szakemberhez akkor kell fordulni, amikor úgy érzem, hogy én már egyedül nem tudom megoldani, vagy a környezetem segítségével sem tudom megoldani. Nyilván, ha ez az érzés elhatalmasodik rajtunk és tényleg úgy érzem hogy mindent megtettem, de valamiért nem megy, el vagyok akadva, akkor azt javaslom, hogy forduljunk szakemberhez.
Nagyon könnyen átfordulhatunk a kiégésből, és elindulhatunk akár a depresszió felé vezető úton is. Tehát nyilván azért amikor azt érzem hogy én itt elakadtam, nem igazán tudok megoldást, akkor javasolt szakemberhez fordulni.
Eszter: Nagyon szépen köszönöm a válaszaidat.
Annamari: Én is köszönöm.
Eszter: Köszönjük hogy itt voltatok, Mamik, találkozunk a következő alkalommal.
Ha tetszett a videónk, kérlek oszd meg, az alábbi lehetőségek egyikén, hátha más szülőnek is segíthetsz vele.