Hogyan tegyünk az (anyai) kiégés ellen? 🧐

Hogyan tegyünk az (anyai) kiégés ellen? 🧐

Hogyan tegyünk az (anyai) kiégés ellen? 🧐 2560 1280 Czire Zsuzsanna

Az érzelmi kiégés nemcsak a munkahelyen, hanem otthon, GYES-en is megtalálhat. Erről a lelkiállapotról beszélgetünk bővebben Porkoláb-Minarik Annamária klinikai szakpszichológus, relaxációs és szimbólum terapeuta, mindfulness oktatóval, illetve arról, hogy hogyan lehet tudatosan és jól kezelni egy ilyen helyzetet, hogyan lehet felkészülni az anyaságra (ezzel pedig elkerülni az anyai kiégést) és hogyan tudjuk bevonni a párunkat vagy a családunkat, hogy könnyebben átvészeljük a nehéz időket.

 

A videó szkript átirata

Eszter: Sziasztok, Mamik. Arról sokat beszélünk, hogy a szülőség milyen csodálatos és meghatározó élmény a szülők számára. Arról viszont sokkal kevésbé esik szó, hogy ez milyen fizikai, mentális és érzelmi terhet ró az egész családi rendszerre. A mai témánk az anyai kiégés, a vendégem pedig Porkoláb-Minarik Annamária klinikai szakpszichológus. 

Annamari: Sziasztok. 

Mi is az anyai kiégés?

Eszter: Hogyan tudnánk definiálni az anyai kiégést? 

Annamari: A legegyszerűbben talán úgy, hogy testileg és érzelmileg nagyon kimerültnek érezzük magunkat. És azt vesszük észre, hogy egyre kevésbé tudunk érzelmileg ráhangolódni a gyerekre, azt vesszük észre hogy nagyon fáradtak vagyunk. Legszembetűnőbb jele az lehet, hogy mint a robotpilóta úgy kezdtünk el működni; tehát megcsinálok mindent mechanikusan, de nem vagyok ott érzelmileg és nem vagyok ott a pillanatban

Ha ilyen tüneteket kezdtünk magunkon észlelni, akkor gyanakodhatunk arra, hogy egészen jó úton járunk az anyai kiégés felé az érzelmek szintjén.

Eszter: Mi van ilyenkor egy édesanyában?

Annamari: Nagyon sok minden. Első körben azt éli át, hogy ő nagyon stresszes nagyon frusztrált, nagyon fáradt. Ezek mondjuk az alapérzelmek, mint a kimerültség; de utána általában megjelenik egyfajta bűntudati érzés vagy szégyen, hiszen érzi ő, hogy valahogy nem úgy reagál a gyerekre; ezért sajnálatos módon, ezeket a negatív élményeket fogja megélni.

 Eszter: Egy édesanya hogyan juthat el ebbe az állapotba?

Mi vezethet az anyai kiégéshez?

 Annamari: Hát sajnos a szülőségről nem azt szoktuk hallani, amilyen valójában. Tehát nagyon sokszor ideális elvárásokkal megyünk bele abba, hogy gyerekünk legyen. És az az oldal is igaz, hiszen tényleg egy nagyon csodálatos és meghatározó élmény az anyaság. De van egy másik oldala is, hogy borzasztó nagy terheket ró fizikai, mentális és érzelmi szinten a családra. És hát elsősorban az anyukára, mert az első időszakban azért a kisgyerek nagyon az anyával van egy ilyen szimbiotikus kapcsolatban. 

Tehát ez az egyik, hogy alapvetően egy nagyon nehéz és nagyon fárasztó dolog az anyaság, hiszen nem kapunk semmiféle használati útmutatót a gyerekekhez. Elég sok bizonytalanságot élünk át és ezekben a rendszerekben valahogy teljes egészében felelnünk kell egy másik embernek az életéért, ami egy igen nehéz feladat. Van emellett még egy csomó egyéb dolog is, mert olyan elvárás rendszerekkel találkozunk a mai világban, ebben a nagyon teljesítmény-centrikus világban, hogy anyaként is szuper jól és tökéletesen kell teljesítenünk. 

Amikor ennek a szerepnek akarunk megfelelni, az egy nagyon nagyon erős jelzés arra, hogy mi könnyen kiéghetünk. Ugyanis a munka világában és általában is azokat veszélyezteti a kiégés, akik a tökéletesség szerepére törekednek, akik nagyon perfekcionisták és nagyon-nagyon jól szeretnék csinálni a dolgokat. Ez hasonlóan történik az anyukáknál is; tehát akik mindent nagyon jól szeretnének csinálni, ők a leginkább veszélyeztetettek.

Milyen (ir)reális elvárásokkal szembesülnek a mamik?

Eszter: Tudsz nekem esetleg említeni pár sztenderd elvárást, amik az anyukákra nehezednek, amivel mondjuk a leggyakrabban találkozol?

Annamari: Lehet, hogy ezen mosolyogni fognak, bár nem vagyok benne biztos, mert ugye anyukáknak készítjük a műsort, de hogy az első az, hogy maradjon életben a gyerekem. Hiszen én magam is emlékszem a saját első élményemre, pedig már rég pszichológus voltam, klinikus, nagyon sok fejlődéslélektan tanultam, de amikor hazavittem azt a picikét a kórházból akkor döbbentem rá, hogy hát én felelek érte mindenért, és hogy jaj! 

Tehát ez az első, ami nagyon fontos, hogy mindent jól csináljak, hogy nehogy ártsak vele, hiszen mindenhonnan az jön, hogy az első pár évben minden eldől és akkor mi van, ha én valamit nem jól csinálok. Ez az egyik amit sűrűn hallok, hogy az anya nagyon bizonytalan szerepében. 

A másik hogy nagyon magukra tudnak maradni, tehát nagyon sokszor megélik azt, hogy túl sok mindent kell nekik, egyedül megcsinálni. Túl sok szerepben kell nekik megfelelni és akár szerep-konfliktusok is vannak, hogy egyszerre legyek nagyon jó anyuka, de azért legyek egy jó feleség is. Azért a háztartás is menjen valahol, meg azért így a karrieremet sem biztos hogy 3-4 évre félre akarom tenni. Ezek a szerepek bizony nagyon konfliktusba tudnak lenni egymással, és ez a másik probléma, amit nagyon sokszor hallok.

Eszter: Mikor jellemző az anyai kiégés? Ezt tudjuk esetleg mondjuk a gyerek korához kötni vagy ettől ez teljesen független?

Annamari: Igazából nem tudunk egy nagyon specifikus kort mondani. Van egy ilyen meghatározó időszak, nyilván a legeleje a történetnek, amikor nagyon pici a baba és még nagyon új ez a szerepkör. Ilyenkor azért  egy sokkal nagyobb terhet tud róni az anyukára ez a fajta alkalmazkodás; de természetesen ebben is eléggé nagy egyéni eltérések vannak. 

És ugye ismerjük ezt a mondást hogy kisgyerek kis baj és nagy gyerek nagy baj, hogy ezért a szülőségben azért egészen sokáig, a gyerek 18-20-22 éves koráig nincsenek ilyen nagyon feszültségmentes vagy nagyon könnyű időszakok, hanem minden időszak hoz valami újat. És itt már nagyon bejön az, hogy kinek mi az egyéni személyiség jellemzője, hogy kinek mikor lesz túl nehéz. Igazából inkább azon múlik, hogy mennyire maradunk egyedül ezekben a helyzetekben.

Eszter: Azért van a gyerekeknek egy viszonylag problémamentes időszaka is; nekem öt testvérem van és körülbelül, 2 éves kortól tehát amikortól már kezd beszélni és el tudja mondani azt,  hogy egyébként neki mondjuk mi a baja, mire van szüksége egészen addig, amíg elkezd suliba menni – legalábbis én ezt így így vettem észre.

 Annamari: Amikor testvérek vannak, egy picit néha könnyebb, néha nehezebb; mert az egyiknél viszont, amikor elkezd beszélni, meg amikor aktívan akar már csak enni, akkor még mindig a szülőt akarja bevonni. És akkor az is tud ám nagyon megterhelő lenni, tehát ebben tényleg annyira egyéni preferenciák vannak, hogy kinek mi az a nagyon nehéz. 

Különböző időszakok vannak, de valóban az első két év azért nagyon meghatározó; mert a gyerekek fejlődési szakaszaiban is vannak azok az időszakok amik viharosabbak; azért ott is ott is jellemzőbb tud lenni ez a az állapot.

Kiégés esetén, mit tehetünk?

Eszter: Hogy ha anyaként eljutunk a kiégés pontjáig, akkor hogyan tudunk ebből kiszakadni?

Annamari: Először is, ami nagyon fontos az az, hogy valahogy tudatosodjon ez bennünk; tehát tudatosítsuk magunkban, hogy igen itt ez a helyzet: nem csak szimplán elfáradtam, nem aludtam eleget. Ha ez megtörtént akkor pedig én azt mondanám, hogy a leges-legfontosabb az, hogy helyezzük magunkat prioritásba. 

Általában a kiégés mögött az van, hogy én szeretnék a legjobb lenni és a gyerekért, vagy a családért vagy úgy mindenért beáldozok egy csomó mindent a saját szabadidőmből, vagy a regenerálódásomból. Na hát ez az, amire nagyon fontos ilyenkor odafigyelni hogy én magam anyaként is tudják regenerálódni. És szégyen, nem szégyen – de én azt mondom, hogy egyáltalán nem szégyen az, hogy segítséget kérünk, tehát hogy fel merjük azt vállalni, hogy nem kell nekünk mindent egyedül csinálni

Vonjunk be azokat a családtagokat, akik tudnak segíteni vagy nyugodtan alkalmazzunk, ha megtehetjük egy bébiszittert. Tehát nagyon fontos az, hogy találjunk magunknak olyan időt ami csak a miénk és amikor fel tudunk töltődni.

Eszter: Ha még a szülőség előtt állunk, kismamaként hogyan tudjuk megelőzni ezt az állapotot?

Annamari: Úgy tudjuk megelőzni ezeket az állapotokat, hogy valahogy felkészülünk lelkileg/gondolatban, hogy hogyan fogjuk a stresszorainkat kezelni. Én azt mondom, hogy nem kifejezetten ilyen céllal kell elkezdeni trenírozni magunkat, hogy mit teszek, ha véletlenül kiégek így a gyereknevelés kapcsán. 

Viszont mondjuk nem árt arról olvasni,vagy informálódni, hogy tényleg mivel járhat az anyaság. Nagyon fontos az, hogy tudjam, hogy nekem mik a trigger-pontjaim, mikor fáradok el; nagyon fontos látnom, hogy hol és milyen segítségem lesz. Ezekre már lehet előre gondolni, mert ezeket az élethelyzeteket át fogják élni. 

Minél tudatosabbak vagyunk ezekben a kérdésekben, annál több forgatókönyvünk lesz arra, hogy mondjuk hogyan válasszunk egy lehetséges segítséget. Tehát én azt mondanám, hogy minél jobban ismerjük meg magunkat, és azt hogy mi az, ami minket mondjuk stresszel. Akkor jobban elő fogjuk venni azokat a dolgokat, amikkel mondjuk tudunk egy picit regenerálódni, meg segíteni önmagunkon. 

Hogyan készüljünk az anyaságra?

Eszter: Tudnál javasolni egy olyat, hogy esetleg mondjuk szakemberrel, mentálisan hogyan lehet egy kicsit felkészülni az anyaságra?

Annamari: Nem feltétlenül készülnék szakemberrel. Ezt csak akkor érezném szükségesnek ha mondjuk valami olyan elakadás van az anyukában, hogy úgy érzi, hogy egyedül nem fogja megoldani. De azt, hogy az önismeretét mélyítse és mondjuk ehhez akar egy szakembert, azt ajánlom, igen, azt bármikor lehet. De önismeretet más módon is lehet mélyíteni. 

Egyébként a gyerek is nagyon sokat segít abban, hogy az ember minél többet tanuljon meg saját magáról is. Én igazából azt gondolom, hogy hogy arra kell nagyon fókuszálni, hogy hogy már a babavárás előtt is meglegyenek azok a feltöltődési jellemzőim, vagy meg legyenek azok a hobbik, vagy a kapcsolatomban meg tudjam beszélni azt, hogy mikor van szükségem én-időre, mikor fáradok el. Vagy legyen egy olyan társas hálózatom, akihez tudok fordulni, amikor szükségem van rá – ha már ennyit megteszünk, akkor biztosan egy picit tudatosabban készülünk az anyaságra.

Mit tehet ebben a helyzetben a párunk?

Eszter: Biztosan személye válogatja, de ez az állapot milyen hatással lehet a párunkra? Ő hogyan tud nekünk segíteni?

Annamari: Azt gondolom, hogy azért nyilván ha egy jó párkapcsolatban vagyunk, akkor a párunk észre fogja venni, hogy valami nem oké. És nem csak azért mert ő maga is látja, hanem azért mert olyan a kapcsolat,hogy kommunikálunk. Tehát mi is azért valamelyest el tudjuk mondani ha baj van, és ilyenkor nagyon fontos a társas támogatás. 

Az alapból is nagyon fontos a stresszhelyzetek kezelésében, azt gondolom, hogy ilyenkor merjünk a párunk felé fordulni. Én nyilván őt is bántani fogja, ha ezt látja rajtunk, hogy nagyon fáradtak vagyunk, és a családi rendszerre is nyilván ez ki fog hatni. Lehet hogy vele is konfliktusunk lesz, és akkor én ilyenkor mindig azt szoktam javasolni egy párkapcsolati helyzetben, hogy háromszögként kezeljük a kapcsolatunkat. 

Van a párom, vagyok én meg, van a kapcsolat maga, és akkor ez mondjuk így, a párunk szempontjából egy nagyon fontos dolog lenne, ha bármilyen konfliktus is van, akkor azért ő azt nézi, hogy ez miért alakulhatott ki mi történik, illetve hogy tud azért tenni, hogy a kapcsolat jobb legyen hogy a párja jobban érezze magát, miben tud segíteni.. Tehát a nyitott, őszinte kommunikáció szerintem ebben a szempontból is nagyon fontos.

Eszter: Mi az a pont amikor érdemes szakemberhez fordulni vagy esetleg elég ha az eddig elhangzottakra odafigyelünk?

Annamari: Hát igazából én mindig azt mondom, hogy szakemberhez akkor kell fordulni, amikor úgy érzem, hogy én már egyedül nem tudom megoldani, vagy a környezetem segítségével sem tudom megoldani. Nyilván, ha ez az érzés elhatalmasodik rajtunk és tényleg úgy érzem hogy mindent megtettem, de valamiért nem megy, el vagyok akadva, akkor azt javaslom, hogy forduljunk szakemberhez. 

Nagyon könnyen átfordulhatunk a kiégésből, és elindulhatunk akár a depresszió felé vezető úton is. Tehát nyilván azért amikor azt érzem hogy én itt elakadtam, nem igazán tudok megoldást, akkor javasolt szakemberhez fordulni.

Eszter: Nagyon szépen köszönöm a válaszaidat.

Annamari: Én is köszönöm.

Eszter: Köszönjük hogy itt voltatok, Mamik, találkozunk a következő alkalommal.

 

Ha tetszett és hasznosnak találtad a videót, akkor oszd meg barátnőiddel és ismerőseiddel, bizonyára ők is találnak benne értékes ötleteket, gondolatokat 🥰

Share via
Send this to a friend