A gyerek teste a szülő szemével

A szülő többet tud a világról, mint a gyereke, de felnőttként gyakran elfelejtjük, hogy a saját testével kapcsolatban egy kisgyerek is képes dönteni.

Amikor szülővé válunk, könnyen eshetünk abba a hibába, hogy magatehetetlen kisbabánkat látva magunk vesszük kézbe a gyerekünk feletti irányítást: etetjük, ha éhes, felöltöztetjük, ha fázik, megölelgetjük, ha úgy véljük, arra van szüksége, vigasztaljuk, ha sír, hiszen „nekem nősz nagyra, szentem!”.

Pedig a gyerek maga is megtanulhatja, hogy mikor mire lenne szüksége, sőt meg is kell tanulnia figyelni a teste jelzéseire. A kisbabák sírása azt üzeni a szülőknek, hogy valami baj van. Ha a szülő rájön, hogy mi a baj forrása, és enyhíti a baba fájdalmát, csillapítja az éhségét, elaltatja, ha fáradt, abból a kisbaba előbb-utóbb rájön, hogy érdemes jeleznie, mert figyelnek rá. Így tanulja meg, hogy megéri sírni, ha valami kellemetlenség éri, mert jön a segítség. Nincs annál szomorúbb, mint amikor egy kisbaba feladja, nem is reménykedik abban, hogy megértik a jelzéseit, és már nem is sír.

A csecsemő sírására a legtöbb szülő igyekszik azonnal reagálni valahogy, de ha egy nagyobb gyerek kér valamit, vagy a síráshoz képest kevésbé látványosan jelzi, ha valami kellemetlen a számára, azt sokszor igyekszünk leszerelni, kedvesen meggyőzni a gyereket, vagy akár figyelmen kívül hagyni a kérését. Például etetés közben akkor is a szájába nyomjuk a kanalat, ha nem nyitja elég lelkesen és elég nagyra a száját. A gyerek a maga eszközeivel esetleg megpróbálja a szülő tudomására hozni, hogy nem kér többet: nyelvével eltolja a kanalat, kiköpi az ételt, amit nem kíván, vagy nem ízlik neki, de a szülő újra és újra megkísérli megetetni. De ha ráerőlteti a gyerekre az akaratát, vagyis a gyerek megeszi az ételt, abból azt tanulja meg, hogy mindegy, hogy valami jólesik-e vagy sem, mindenképp meg kell enni. Persze, nincs mindig többféle ennivaló, és sok szülő nem szereti, ha a gyereke válogat. De a gyerekek többsége, ha már nagyon éhes, megeszi, amit elé tesznek. Ha pedig nem kap éppen akkor ételt, amikor megéhezik, abból lassan megtanulhatja, hogy ki kell használnia az étkezési időt, mert csak akkor jut ételhez. Az is lehet persze, hogy nem vonja le ezt a tanulságot, és inkább éhes marad, de nem kell aggódnunk emiatt, hiszen egyik egészséges kisgyereknek sem lesz attól semmi baja, ha kihagy néhány étkezést.

Sokan a széltől is óvják a gyereküket, pedig önmagában a hideg nem betegít meg. A túlöltöztetett kisgyerekek viszont nem ismerik fel, hogy milyen érzés fázni, és később, nagyobb korukban sem tanulják meg, mennyi meleg rétegre van szükségük. Azt is rá lehet bízni a gyerekre, hogy mikor menjen a vécére, és azt is, hogy megengedi-e, hogy kitöröljük a fenekét, vagy már elég nagynak tartja magát, ezért egyedül szeretné. Az alvás körül is sok a bonyodalom: a szülők többsége azt szeretné, ha a gyerekük sokat, de legalábbis eleget aludna, miközben lehet, hogy neki nincs is annyi alvásigénye. Ha hagyják, egy gyerek épp annyit mozog, eszik és alszik, amennyit a teste igényel. Viszont ha nem tapasztalhatja meg, hogy ő maga is megelőzheti a kellemetlenségeket – fázni kezd, ha a hidegben nem vesz fel elég ruhát, bepisil, ha nem megy időben vécére, fáradt lesz, ha nem alszik eleget, akkor azt sem tanulja meg, hogy hogyan gondoskodjon a testéről, hogyan kerülheti el a kényelmetlen helyzeteket, amikor már nagyobb, vagy egyedül van.

A saját testünkről nekünk kell dönteni, és ezt már nagyon pici korban el lehet kezdeni megtanítani a gyerekeknek. Nem mindig könnyű megértetni a családtagokkal, gondozókkal, barátokkal, hogy a gyereknek joga van kiválasztani azokat az embereket maga körül, akiknek örömmel ad puszit, akiknek vágyik az ölelésére, akiknek a testi érintését szívesen veszi. Lehetnek viszont körülötte olyanok, akiktől mindezeket nehezen viseli el, mégis különösen fontos, hogy a gyerek maga dönthesse el, ki érhet hozzá. A szülőnek az első pillanatoktól kezdve segítenie kell a gyerekének megtapasztalni, hogy a teste az övé, és senki nem várhatja el tőle, hogy a testével szívességet tegyen másoknak. Például ha valaki megdögönyözne, megölelgetne egy kicsi gyereket akkor is, ha a szülő észreveszi, hogy ez a számára kényelmetlen, a szülő dolga, hogy ezt az illetővel megbeszélje. A gyerek csak jelezni tudja, hogy mi nem esik jól neki, de egy felnőttel szemben nem sok esélye van, hogy az akaratát érvényesítse. Azzal lehet segíteni a gyereknek, ha hasonló helyzetekben a szülő mellé áll: nem lesz attól rossz, barátságtalan vagy sértő, mert nem hagyja, hogy olyasmi történjen vele, amit valójában nem akar. Ez nem mindig könnyű a szülőnek, esetleg magyarázkodni kell, amiért a gyerek nem az elvárásoknak megfelelően viselkedik, cserébe viszont a kettejük közötti kapcsolat bizalmasabbá, szorosabbá válhat, hiszen a gyerek érzi, hogy segítséget kap az egyik legalapvetőbb jogának gyakorlásához: ő maga rendelkezhet a saját testével.

A Yelon.hu cikke

Fotó forrása

 

Szerzőről.

A szülőség tanulható! Yelon
Szerzőnek 5 cikke van
Tudj meg többet A szülőség tanulható! Yelon

Szólj hozzá

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Közelgő események