Csodaország

Ránéztem az órára: 2:43. Éjjel van és sötét. Annyira dobog a szívem, hogy nem tudok aludni. Ráz a hideg, remegek is, biztosan az idegességtől. Nem vagyok jól, de nem betegség miatt. Valamilyen megmagyarázhatatlan diszkomfort-érzés uralkodik rajtam. A mellkasomat mintha kötél szorítaná össze. Alig kapok levegőt… Egymáshoz préselem a fogsoraimat és imádkozom, hogy fel tudjak kelni az ágyból. A szemközti falon bámulom az utcáról beszűrődő lámpa fényét, és próbálok némán sírni. Teljesen eluralkodik rajtam a pánik, és nem akarom elfogadni a megmásíthatatlant; hogy holnap vissza kell mennem dolgozni.
Ez pedig csak egyet jelenthet: el kell szakadnunk egymástól.

De én nem akarok!
Nem akarok!
Idő, hahóó! Állj már meg! Lassulj le egy kicsit, úgyis, olyan gyorsan telsz… Miért nem hagytál magadból még egy kicsit nekünk?! Hiszen, látod; Ő olyan kicsike még, nem hagyhatom egyedül.

Most már a második gyerekemmel élem át ezt a rettegő érzést, ahogy számolom vissza a napokat, amikor újra dolgozni kell mennem. Nekem nem a munkával van a bajom, mert azt szeretem. Nem azzal van a baj, hogy dolgoznom kell.
Az aggaszt, hogy vége lesz ennek a maga gyermeki bájával megáldott Csodaországnak. Szerettem a gyerekeimmel újra felfedezni a világot; a színes virágokat, a sárga faleveleket, beleugrani a pocsolyába és megbökni a csiga szemét :). Szív alakú kavicsot és csigaházat gyűjteni, kacsákat etetni, ujjbeggyel festeni, hangyákat nézni, hintázni, csúszdázni, homokvárat vizes alagúttal építeni… Jó volt elmerülni ebben az önzetlen gyermeki világban. Ahol nincsen értéke a pénznek, nincsen ár-érték arány, nincsen lakáshitel, mindennapi anyagi gondok, csekkek, törlesztőrészlet,matekozás a havi költségvetésről, hazugság, gyilkosság, terror…Ahol csak önzetlen szeretet vesz körül, babaillat, mosoly, szívből jövő kacagás, kicsi kezek ölelése, simogatása, nyálas puszik, puha talpacskák, csillogó szemek. Ahol mindig süt a nap, minden süti illatú, színes, csillogó, mesés.

Erőt veszek magamon és bemegyek Hozzád. Óvatosan lépkedek Feléd, nehogy felébredj. Olyan szépen alszol. Leülök melléd és csak nézlek. Te maga vagy a csoda. Milyen szerencsés vagyok, Istenem… Eszembe jut MINDEN a születésed óta.
De mi lesz ezután, hogy már nem leszünk együtt? Én ezt nem akarom!
Úgy számolom vissza az órákat, mintha a saját kivégzésemre készülnék. Nem lesz többet “ráérősen” készülődés a karácsonyra, visszatér az életünkbe a régi, hétköznapi logisztika; melyik nap lesz takarítás, bevásárlás, főzés, mit-mikor-hogyan… A napirended egy részét kénytelen vagyok átadni a godozónéninek – és talán ez fáj a legjobban. Nem én leszek már melletted. Nem én fogok neked megteríteni az ebédhez. Nem én foglak elaltatni… Féltékeny vagyok, na és?
Ezzel egyidőben végtelen büszkeség is elönti a szívem, hogy milyen ügyes leszel és sokat fogsz tanulni. De hiszen, olyan kicsi vagy még!
Aztán azon gondolkodom, új életszakasz veszi kezdetét; össze kell szoknunk ezzel az ismeretlen helyzettel – meg kell tanulnunk egy új rendszer szerint élni, megtervezni a hétköznapokat. Tudom, hogy menni fog, mert mennie kell és nem lehet máshogy.

Már elmúlt a szívdobogás és a remegés, megnyugodtam. De bevallom, félek. Minden gondolatomat leszámítva egyvalamitől félek a leginkább: kilépni Csodaországból, át az Életbe. Életem olyan szakaszát kell magam mögött hagynom, ami soha nem fog visszajönni, megismétlődni. Fáj elrakni a kis babaruhákat, fáj elmosogatni a kicsi műanyag kanalakat, fáj látni az üzletekben a melltartóbetétet, a babakocsikat, a 18-25-ig számozott gyerekcipő-részleget, a babaosztályos gyerekruhákat és fáj, hogy lejár a drogériás babakártyám is.
A belépőjegy ebbe a Csodaországba megfizethetetlen, felbecsülhetetlen értékű.

Előttünk áll egy új világ, ahová akarva-akaratlanul be kell lépnünk. Ahol újra dolgozó nők leszünk, felnőtt emberek között mozgunk, vissza kell térnünk a “társadalomba” és meg kell tanulnunk elköszönni Csodaországtól.

Szeretlek a csillagokig és vissza. ❤️

Szerzőről.

Gál Dóra
Szerzőnek 21 cikke van
Tudj meg többet Gál Dóra

Sziasztok!

Anyaságom említésre méltó pillanait/tapasztalatait/néhány kedves történetét szeretném Veletek megosztani nyíltan és őszintén, a kendőzetlen igazságokkal együtt. Egy-két bejegyzésemet viszont vidám hangnemben írom, hogy a káoszos napok között is legyen egy kis móka és kacagás. Ugyanakkor úgy érzem, komolyan is kell foglalkozni anyai lelkünkkel, hiszen mindannyian egy eddig ismeretlen világba csöppenve idegenként álltunk az újdonsült érzések, félelmek előtt.
30 éves vagyok, két kis szöszi boldog, büszke anyukája.
Nagy örömmel tölt el, hogy egy ilyen szuper közösségnek blogolhatok és remélem, Ti is hasonló érzésekkel olvassátok majd a történeteimet.
Szeretettel,
Dóri

1 Comment

  • Racz hefi december 12, 2017 06.20 du.

    Igen ez igy van de az ha dolgoznunk kell nemm azt jelenti hogy elszakadunk a gyermekeinktol hanem azt hogy nódögélnek es egy ujjab csodas elmenyekkel teli vilag. Fog kinyilni szamukra es szamunkra. A szuloi kotelek mindig ott lesz amely lathatatlan es elszakithatatlan. A gyermek egy dragako es nevelesunkkel peldamutatasunkal csak nemesebbe csiszoljuk oket

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Legfrissebb bejegyzések

Kiemelt Partnereink

 
 

Közelgő események