Szégyenérzet nélkül

– Anyuka, a kislánya csak 1 dekát hízott egy hónap alatt.
– Az kizárt, doktornő. Elnézését kérem, 10 dekára gondolt, ugye?
– Nem… A 10 is kevés lenne egy ekkora babának. Fel kell írnom a tápszert.

Amikor kettest kaptam matekból, nagyon szégyelltem magam otthon. Meg akartam felelni, de nem tudtam. Pedig, valahol leghátul az agyamban értettem én a másodfokú egyenletet, de levezetni nem tudtam.
Aztán, szégyelltem magam, amikor vendéglátós koromból egy vendég előtt törtem össze az italát. Lecsúszott a tálcáról. Tudtam, hogy nem ezzel a tálcával kellett volna vinnem, hanem a másikkal, a kör alakúval, mert annak csúszásgátlós volt az alja.

És szégyelltem magam, amikor a doktornő először felírta a tápszert. Szégyelltem magam, mert úgy éreztem, megbuktam. Szégyelltem magam, mert az én gyerekem is tápos lesz, mint a “többi”. De életemben talán akkor szégyelltem magam a legjobban, amikor egyhuzásra meg is itta a tápszert.

Őszintén, szégyenérzet nélkül:

Sírós baba volt. Tényleg, sokszor sírt. Én persze, pöpec (elsőgyerekes) anyuka lévén mindig mellre tettem, hiszen a patikában ajándékba kapott újságban is az igény szerinti szoptatást istenítették. Gyönyörűen hízott az első pár hónapban, a születési súlyához képest “túl sokat” is egyszerre. Én mindenkinek meg akartam felelni, az orvosnak, a védőnőnek, a baráti társaságnak, a zöldséges néninek és a drogériában a pénztárosnak is, hogy “Látod?? Idesüss!!! Melltartóbetétet vettem és anyatejtároló zacskót. Hékás!!! LÁTOD, MILYEN JÓ ANYUKA VAGYOK?”

Mindenkinek meg akartam felelni. Egyetlen embert hagytam ki a sorból.

A saját gyerekemet.

Engem teljesen bedarált a szülés utáni információhullám. Pont passzolt a labilis lelkivilágomhoz. Szép lassan kinyírtam magam. Aztán a lányom 4 hónapos korában hirtelen elkezdett feszengeni szoptatás közben, morgott, tépett, forgolódott, sírt, erőlködött… szenvedett. Sírt és elaludt. Pont annyit tudott kiszívni, amennyivel “túlélt”.

“Anyuka, a kislánya csak 1 dekát hízott egy hónap alatt. ”

Helyettesítő doktornő volt éppen annál a havi súlymérésnél. Én még soha akkora szégyenben nem éreztem magam, mint amikor ezt kimondta. Patakokban folytak a könnyeim, annyira zokogtam. Teljesen elvesztettem az önkontrollt és hangosan magamat szidtam és ostoroztam. Nem sikerült szoptatnom, egyértelműen mutatták a grammok. Most mi lesz? Tápszer? DE HÁT AZ ROSSZ!!! Hogy fogok így leülni a sétáló utcára majd, hogy cumisüveget dugok a gyerekem szájába? Majd mindenki jól le fog szólni, hogy hát de miért nem szopik ez a gyerek??? Anyuka, ejnye…

“Fel kell írnom a tápszert.”

Ez a doktornő egy idős, szemüveges, nagyon érzelmes és közvetlen ember volt. Drasztikusan, egyetlen mondattal helyre tette az agyamat. Közölte, nincs idő kísérletezgetni, hogy több legyen a tej, én kivoltam és a gyerekem is. Itt AZONNALI megoldásra volt szükség.

“Magának egyetlen dolga van, anyuka: etesse meg ezt a kisbabát. Menjen és válasszony egy szép cumisüveget, színeset, hogy jó kedve legyen.”

A puha anyatejtároló zacskót felváltotta a kemény cumisüveg, nagyon idegen volt az érzés. Otthon bekevertem a tápszert és azt hittem, megnyílik alattam a föld: a lányom mindet megitta. Egyhúzásra. De úgy szívta, hogy azt hittem, lenyeli a cumisüveget. Soha, soha ennyire nem szégyelltem magam… hát, valóban éhes volt, valóban azért sírt. Egy nyomoréknak, valamiféle torznak éreztem magam. Az önzőségtől és a megfelelési kényszertől teljesen megvakultam és ez lett a vége.
Nem értettem meg a saját gyerekem fájdalmát.

Szerettem volna elmesélni Nektek ezt a történetet. Ez egy nagyon fájó emlék a mai napig, de már nem furdal a lelkiismeret.
Szerencsére, az üzletekben, gyógyszertárban megtalálható a “B verzió”, amit nem kell szégyellni. Azt kell szégyellni, ha önzőségből nem élünk vele. Mint én. Akarom, hogy okuljatok az én hibámból, a butaságomból, az önimádatomból, de mentségemre legyen ez a kifordított, egy sémára alapuló adatrengeteg, ami lebénította a szívemet (!) is.
Tudom, darázsfészek-téma ez, kérlek, ne bántsatok érte.

Ha egy valakinek is sikerül ezzel segítenem, már megérte lenyomnom a billentyűket.