Az utolsó

Kibontottam ezt a kis papír dobozt, de úgy, mintha az életem függne tőle. Mert, amúgy szó szerint; ettől függ. Tini koromban attól rettegtem, nehogy ilyet kelljen csinálnom, most meg alig várom, hogy azt mutassa, amit anno nem akartam látni. Finoman ropog a használati utasítása, kettesével szántom végig a sorokat. “Ezt követően 3 percen belül olvassa le az eredményt.” Hát akkor: most, vagy soha! De hogy a fenébe pisiljem le úgy, hogy ne legyen minden olyan? Jééézusommmmm, itt szerencsétlenkedem a wc-ben, de mentségemre legyen, ideges vagyok. Igazából nyugodt, izgatott, vágyakozó, bizakodó, türelmetlen, boldog és kétségbeesett egyszerre. A pulzusom szinte mérhetetlen, a két szívdobogás között nincs is szünet. “Fektesse egy száraz, tiszta felületre.” Úgy legyen, csak történjen már valami!
Olyan lassan szívódik fel a nedvesség, hogy azt hittem, félúton elakadt. Pedig esküszöm, rendesen lepisiltem! Egy csík. Jajjj, mi lesz már, gyerünk, gyerüüünk! Majd még egy. Két csíkos! KETTŐ!!! Forgatom minden irányba, nehogy megszívassam magam, mint valami hologramos képpel. De az a második csík nem akar sem mozdulni, sem halványodni. Ez csak egy valamit jelent:

Úristen, ANYA LESZEK!

Ez az a pillanat, ami után minden eldugott gondolatunk Ő körülötte forog. Születése után élvezzük a babaillatot, amit minden betoppanó vendég az első felfedezései között említ. Betölti a teret, megédesíti a levegőt. Végigszaglásszuk a drogériákban az összes babafürdetőt, hogy melyiknek van jobb aromája. Megkínáljuk Őt az első kiskanál almapürével, az első kiflivel, majd megvesszük az első kiscipőjét, és először engedjük el a kezecskéjét az első önálló lépéseinél.

Aztán, ahogy cseperedik, megissza az utolsó adag tápszert a cumisüvegből, kibújik az utolsó foga, ráadjuk az utolsó pelenkát és utoljára mondja ki pöszén, hogy “szejetjet Aja”.

Ultoljára.

4 hónapos volt a kisfiam, amikor először belém hasított az érzés: ő az utolsó kisbabám. Olyan mélyen érintett, hogy azt elmondani nem tudom. 3 elvesztett terhesség, 3 életre hívott kis lélek adta át neki a helyét, hogy megmutathassa nekem a csodát.
Rádöbbentem, hogy soha többé nem fogok izzadtságtól tocsogó tenyérrel feküdni az ultrahang alatt, hogy megtudjam a titkot; kisfiú, vagy kislány szíve dobog az enyémmel együtt. Nem fogok már kapni fekete-fehér 2D-s fotót, amin hozzá nem értő tökéletességgel bogarászom kisbabám végtagjait, szemét, orrát. Irigykedve nézem a belvárosban a mellettem elsétáló pocakos kismamákat, találgatom, vajon hány hetes várandósok lehetnek. Emlékszem, mindkét terhességemnél éreztem azt a földöntúli büszkeséget, hogy nem vagyok egyedül. Lehet, más még nem látta, de én tudtam, hogy Ő itt van velem, és bennem, rajtam keresztül szemléli a világot.

Én már soha többé nem fogok várni az első fogacskára, megélni azt az eufórikus érzést, hogy “Bizony, az én gyerekemnek már van egy foga. Hallod, világ?? Van egy foga a Kicsikémnek!”. Hogy mit szenvedtünk az első kibújása előtt, te jóóóó Isten!!! Akkor a pokolba kívántam a sok éjszakai nyűglődést, az egész napos nyáladzást, nyafogást, matrica-szindrómát.

Amikor a lányom elmúlt 3 éves, elavult az összes babakártyám, amikkel a drogériákban kedvezményesen vásárolhattam a bébi dolgokat. Megmagyarázhatatlan ürességet éreztem. Ez így olvasva és írva bazi vicces, jól lehülyézem magam, de én akkor kisebb depresszióba estem. Véget ért egy korszak. Ugyanezt éreztem, amikor a H&M-ben először mentem a gyerekruha osztályra és nem a babaosztályra. Többet nem vettem neki arról a részlegről semmit, de a mai napig mindig körbesétálom a babás kínálatot. Jó, mentségemre legyen, a kisfiam még baba, nade akkor is :D.
Igen, én ilyen bénán vagyok összerakva és a lelkem egy olyan eldugott zegzúgát ismertem meg, amiről előtte nem is gondoltam, hogy létezik.

Naponta többször csak úgy hozzám bújik az én Hercegnőm és néha elgondolkodom azon, mikor lesz az az utolsó ölelés, ami neki már nem vérciki az osztálytársai előtt, nem kényszerből jön, nem megjátszva, nem felszínesen. Imádom ezeket az önzetlen összekuckózásokat és nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarom, hogy legyen belőle utolsó! Nem akarom, hogy az ő tiszta, őszinte kis lelke elferdüljön ebben a nagy, mocskos világban.

Persze, ezzel egy időben természetesen mindennél jobban örülünk hogy a gyerekünk nődögél, fejlődik, kinyílik a kis elméje. Elkezdi a bölcsit, az oviban megtanul házikót rajzolni, az iskolában leírja a nevét, elballag és a történelem érettségin kihúzza a legbonyolultabb tételt. Mi pedig verjük a mellünket a büszkeségtől, hogy a mi gyerekünk a legokosabb, legszebb, legtehetségesebb. Mert ugye, nála ügyesebben senki nem tud rajzolni, dobolni, villanyt szerelni, tojásos rántottát sütni és verset szavalni. Egyszerűen büszkék vagyunk rá.

Aztán eljön a nap, amikor utoljára alszik otthon a saját ágyában.

Ez az utolsó, otthon családként eltöltött este. Mert várja Őt a nagybetűs élet és másnap elköltözik otthonról. Elkezdi a saját, önálló életét. Ami nekünk ezekből a pillanatokból az utolsó, az Neki mindenben az első. Furcsa kettősség ez. Innentől már csak a háttérből támogatjuk Őt és a családját. Neki ők lesznek már az elsők.
Milyen érzés ez?

Soha többé nem lesz már kisbabám. Nézem a fiamat és a tenyerét viszonyítom az enyémhez. Olyan kicsi. Másodszorra és egyben utoljára élem át, milyen ügyetlenkedve feladni az első cipőt erre a merev kis lábra. Utoljára fogok első szülinapot ünnepelni és utoljára fogok első tortát sütni.

Minden nappal távolodunk a babás korszaktól, lendülünk át a kisgyermekes/nagy gyermekes világba.
Ez egy olyan csodálatos, mesés történet, aminek sosem akarom, hogy vége legyen. Ha hiányzik egy régi fejezet, visszalapozom az emlékeimben pár oldalt. Igazán intenzív érzések ezek, függetlenül az idő múlásától. Nem akarok visszamenni dolgozni, nem akarok nélkülük lenni. Olyan varázslatosság ez, amiért sosem lehetünk eléggé hálásak a jó Istennek. Hiszen, nagyon szeretve lehetünk odafentről, ha meg lettünk ajándékozva egy saját gyermekkel. ❤️

Szerzőről.

Papné Gál Dóra
Szerzőnek 13 cikke van
Tudj meg többet Papné Gál Dóra

Sziasztok!

Anyaságom említésre méltó pillanait/tapasztalatait/néhány kedves történetét szeretném Veletek megosztani nyíltan és őszintén, a kendőzetlen igazságokkal együtt. Egy-két bejegyzésemet viszont vidám hangnemben írom, hogy a káoszos napok között is legyen egy kis móka és kacagás. Ugyanakkor úgy érzem, komolyan is kell foglalkozni anyai lelkünkkel, hiszen mindannyian egy eddig ismeretlen világba csöppenve idegenként álltunk az újdonsült érzések, félelmek előtt.
30 éves vagyok, két kis szöszi boldog, büszke anyukája.
Nagy örömmel tölt el, hogy egy ilyen szuper közösségnek blogolhatok és remélem, Ti is hasonló érzésekkel olvassátok majd a történeteimet.
Szeretettel,
Dóri

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Kiemelt Partnereink

 
 

Legfrissebb kommentek

Közelgő események