Se veled, se nélküled

A várandósságom 9 hónapja alatt rengeteg elképzelésem volt a közös jövőnket illetően. Hol tudatosan, hol tudat alatt igyekeztem bizonyos döntéseket, nevelési elveket előre meghozni, hogy ha majd eljön az idő, biztosan jól, de legfőképp jól átgondoltan csináljam. Mára már tudom, hogy az erre fordított értékes percek legalább fele abban a bizonyos képzeletbeli kukában landolt, az én idejekorán meghozott, kissé naiv elképzeléseimmel együtt.

Az egyik ilyen sarkallatos pont, aminek kapcsán viszonylag magabiztos voltam, az az, hogy hogyan fogom majd kezelni a kislányomtól külön töltött órákat. Én egy nagy, szoros kapcsolatot ápoló családban nőttem fel, így egészen piciként is rengeteg időt töltöttem mindkét nagyszülőmmel (akik hála az égnek a mai napig köztünk vannak), de a keresztszüleimnél is rendszeres vendég voltam. Ebből kifolyólag biztos voltam benne, hogy magam is lazán fogom majd kezelni ezt a kérdést, és a közeli családból bárki akar majd egy kicsit babázni, abszolút semmi problémám nem lesz vele, sőt, hálás is leszek egy kis szabadságért.

Az elképzelés reális volt, de a vele járó érzéseket nem tudtam (hát hogy is tudhattam volna?!) előre felmérni. Őszinte leszek, nem teltek könnyen az első hetek. Semmilyen szempontból nem ment a szoptatás és ez alaposan rányomta a bélyegét a mindennapjainkra. Élénken élnek bennem azok a napok, hetek…legszívesebben menekültem volna, de nem tehettem, hiszen egy újszülött csecsemőt mégsem adhatok ki a kezeim közül, milyen anya is lennék?! Így hát nem is tettem. Aztán teltek múltak a hetek és a szoptatással járó rengeteg kudarcot és elhullatott könnycseppet egyszercsak felváltotta a szükségszerűvé vált tápszeres etetés könnyedsége. Onnantól kezdve már nem volt kiszolgáltatva nekem, nem csak én tudtam táplálni, így azt hittem könnyedén élek majd a nagy család nyújtotta instant segítséggel.

Ez sem így lett, vagyis nem pontosan így. Viszonylag hamar sor került az első kimozdulásra, amikor 2-3 óra erejéig a nagymama szerető karjaira bíztuk a csöppségünket. Ezzel nem is volt különösebb gond, habár sutyiban óránként telefonáltam haza a mosdóból, hogy biztosan jól van e az én babám. Miután sikerült meggyőződnöm a jólléte felől, félve vallottam be magamnak, hogy mégiscsak jól esik kiszabadulni a négy fal olykor bizony börtönként szorító közegéből.

Az elképzeléseimmel ellentétben az első nagymamánál alvás egészen sokáig váratott magára. Habár tudtam és éreztem, hogy nála a lehető legjobb kezekben van, mégis magamban bíztam a legjobban (na meg az itthoni, legtutibb légzésfigyelőben). Aztán persze megtört a jég, győzött a korábban teljesen ismeretlen végkimerülés és túlestünk az első külön töltött éjszakán, amelyre azóta már legalább havi egyszer sor kerül.

A nagynéném egyszer azt mondta az anyaság egy skizofrén állapot, és azt hiszem igaza van. Amikor itthon vagyunk és ezredjére is ledobja a vajas katonákat – amik persze mindig a vajas részükkel lefelé esnek- a frissen felmosott padlóra, úgy érzem majd megőrülök, és alig várom, hogy jöjjön a mamás hétvége. Aztán amikor elérkezik az a bizonyos szombat, hirtelen minden `bűnét` megbocsátom és még akkor is könnyes szemmel integetek az ablakból amikor mér rég elhajtottak.

Minden tőlem külön töltött percében lelkiismeretfurdalásom van, de úgy érzem ez egy szükséges rossz, amivel meg kell birkózni, még akkor is, hogyha nehéz vagy fáj.

Anyák vagyunk, de mellette nők, feleségek és legfőképp emberek is, akik bizony néha megfáradnak még a legédesebb teher alatt is. Hiszem, hogy alapvetően mindannyiunknak szüksége van néhány külön töltött órára (persze kinek többre, kinek kevesebbre) és őszintén remélem, hogy ettől senki szemében nem leszünk felbélyegezve rossznak vagy kevesebbnek. Ahogyan nekünk is, a gyermekeinknek is szüksége van más ingerekre és azt gondolom a nagymamákat sem szabad megfosztani attól, hogy olykor bizony a mi legjobbat akaró, de mégis árgus szemmel kémlelő tekintetünk nélkül babázhassanak kedvükre.

Egy biztos, ahány család, annyi elképzelés és ez így is van rendjén. Mindenki annyi órát töltsön, (vagy épp ne töltsön) a kis gengsztere nélkül, amennyitől úgy érzi meg tudja őrizni az ép eszét. Közelítsen ez a 0 vagy akár a több tucat felé, mindig tudjátok, hogy bármelyik oldalt is képviseljétek, a lehető legjobb döntéseket hozzátok a legfontosabbaknak, a gyermekeiteknek!

 

Szerzőről.

Karpathy Vivien
Szerzőnek 1 cikke van
Tudj meg többet Karpathy Vivien

Kárpáthy Vivien vagyok, egy tündéri 15 hónapos kislány anyukája. Jelenleg Budapest kertvárosában élem a kisgyermekes anyukák átlagosnak közel sem nevezhető, kalandokkal és olykor bizony kihívásokkal teli életét. 26 évesen lettem anyuka, ahogy mindig is szerettem volna és bár igyekeztem tudatosan készülni életem eddigi legfontosabb szerepére, mégis útközben ért a felismerés mennyire felkészületlen is voltam. Számomra nagyon fontos, hogy kendőzetlenül mutathassam be az utamat, a gondolataimat és az érzeseimet a téma kapcsán, amely bár kétségtelenül az élet legnagyobb ajándéka, de egyben a legnehezebb feladata is.
A számtalan minket, anyukákat foglalkoztató témák közül hozzám az elmúlt időben a gasztronómia áll a legközelebb. Habár nem jut rá annyi időm, mint szeretném, de imádok főzni, azon belül is leginkább sütni. Az életem minden területen igyekszem nagy hangsúlyt fektetni a vizualitásra, így arra törekszem, hogy az ételek ne csak finomak, de szépek is legyenek. Jól bevált, tuti receptekkel tehát biztosan szolgálhatok majd!
Lelkesen kutatom az egyedi, kézzel készült babaszoba kiegészítőket is, így ( vagy talán épp ezért?! ) mindig újabb és újabb szuper dolgokra lelek, amiket szívesen osztok majd meg veletek!
Különös boldogsággal töltenek el a szép dolgok, legyen szó egy mutatós tárgyról, egy gyönyörűen megkomponált fogásról, vagy egy jól kitalált outfitről, így magam is szeretem megörökíteni a számomra léleksimogató pillanatokat az életben, amikből később egy rosszabb napon feltöltődhetek.
Az írás mindig is szerves részét képezte a lényemnek, ezért is döntöttem úgy, hogy a diplomámmal ezt az érzést szeretném hivatalossá tenni, amely 2013-ban sikerült is. Azóta az élet kicsit elsodort a jól kijelölt utamról, de alig vártam, hogy visszatérhessek és olyan témákról írhassak, amiket szívügyemnek érzek és amelyek által segíthetek másoknak, akár csak egy mosoly erejéig is.
Remélem legalább annyi örömötöket lelitek majd a soraim olvasásában, mint amennyi boldogsággal engem eltölt az, hogy itt lehetek veletek!

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Legfrissebb bejegyzések

Kiemelt Partnereink

 
 

Legfrissebb kommentek

Közelgő események