Születésnapi Köszön(t)ő

Eltelt 3 év… Egyik napról a másikra lettetek 3 évesek. Nem is tudom hogy történt, de baromi büszke vagyok magunkra, hogy –amit 3 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottunk- már ilyen sokáig sikerült életben tartanunk benneteket. Külső szemlélőként biztosan nem tűnik nagy dolognak, de belül egy 0-24 órás ámokfutásnak éltük meg. Majd ha gyereketek lesz, megértitek!

DSC_7495

Felébredtem reggel és azon tűnődtem, hogy 3 év, ami szinte csak elrepült, mégis mennyi változást hozott magával. Mennyi fejlődést és rácsodálkozást mutat az elmúlt 3 év. No nem a ti tekintetetekben, mert az teljesen evidens, hogy egy pici magzatból, okos hároméves lesz. Most magamról beszélek. És itt most nem a külsőségekre gondolok, mert az valahol benne volt a pakliban, hogy nem leszek Rubint Réka és az arcom sem éppen kifeszülni fog az évek múlásával.

Arra gondolok, hogy mennyi mindent átértékeltem, végiggondoltam, mérlegeltem. Miattatok, értetek, értünk, magunk miatt, a világ miatt, a remény miatt, a büszkeség miatt.

3 évvel ezelőtt, 26 évesen azt gondoltam, hogy kiforrott értékrenddel és erkölcsi normákkal rendelkezem, hogy tudok mindent (vagy elég sokat) a világ a dolgairól, a szerepekről, az etikáról és még sorolhatnám. Aztán anya lettem. A feje tetejére fordult a világom, mindent új alapokra kellett helyezni, újra kellett gondolnom a világ működését, új szabályokat alkotni és azok szerint élni, tehát egy teljesen új élet kezdődött nem csak nektek, de nekem is.

Tökéletes tükröt tartotok elém nap, mint nap, amiért nem lehetek elég hálás. Nektek köszönhetem, hogy rávilágítottatok rengeteg dologra, amit máshogy KELL csinálnom.

Mit tanultam tőletek?

  • Megtanultam, hogy mit is jelent TÜRELMESnek lenni. Valószínűleg, amikor a türelmet osztogatták, nem igazán álltam be a sorba. Izgő-mozgó ember voltam, soha nem ültem meg a fenekemen, mindig háromféle dolgot csináltam egyszerre, és mindig siettem. Nos mellettetek bármennyire is szerettem volna ennyire pörögni, megtanultam, hogy érdemes odafigyelni és megélni a pillanatot. Megtanultam, hogy nem a cél, hanem az út fontos. Nem az számít, hogy fel legyen építve az 52 db dupló kockából álló torony, hanem megtanultam figyelni, ahogy építitek. Hogy minden egyes dupló darab felhelyezése mekkora mosolyt csal az arcotokra, hogy milyen vicces amikor már csak egy van hátra, ledönteni az egészet, kacagni és újrakezdeni. Megtanultam, hogy a kinti sétánál teljesen mindegy, hogy meddig jutunk, ha titeket a lábatok előtt heverő 598 db kavicsból 597 érdekel, akkor igenis végig kell nézni mind az 597 darabot. Korábbi énem sietett volna, hogy eljussunk az utca végére, meg vissza, letudni a sétát, de most örömmel guggolok le mellétek és olyan csodálattal bámulom az 597 db kavicsot, mintha soha sem láttam volna ilyet. Ilyenkor megszűnik a tér-idő kontinuum, semmi nem számít, csak ti és én, na meg a kövek. Figyelem a reakcióitokat, a mosolyt az arcotokon és melegséggel töltődik a meg a szívem. Köszönöm, hogy általatok rátaláltam erre az állapotra.
  • A MUSZÁJ és AZONNAL új értelmet nyert. Bizonyára sok embernek ismerős az alábbi mondat: „Azonnal megyek, drágám, csak ezt az e-mailt még muszáj elküldenem!”
    Nos hát a muszáj, és az azonnal nagyon nem ezt jelenti, de általatok ezt is sikerült megtanulnom. Mellettetek az azonnal azt jelenti, hogy már 5 másodperccel ezelőtt is késő lett volna, a muszáj pedig azt, hogy nincs egy tizedmásodpercem sem, mert vége a világnak, ha nem ugrom AZONNAL. Ilyen és ehhez hasonló történésekkel tanítottátok meg nekem:

    • egyszerre hánytatok sugárban a kocsiban
    • amíg egyikőtöket pelenkáztam, aki a feje búbjáig összeszarta magát, a másikótok épp leesni próbált a pelenkázó másik oldaláról
    • egymás után 3 másodperccel ugrottatok be hozzám a medencébe
    • egyikőtök elindult a lejtőn biciklivel, elesett és sírt, ezért a másikótok elindult szintén azon a lejtőn, szintén biciklivel, hogy segítsen
  • Nincs olyan, hogy RÁÉR. Az előző életemben voltak olyan helyzetek, amikor legyintettem, egyet, hogy ráér, előbb megnézem a Barátok közt egyik részét. Hát mióta vagytok nekem drágáim, ilyen nincs. Ha bármiért sírtok, azonnal ugrani kell, ha viszont bármit szeretnétek, azonnal ugrom, nehogy elszalajtsam a pillanatot.
  • Megtapasztaltam, hogy mit is jelent FÁRADTnak lenni. Annyira sokszor mondtuk azt a nap végén, munka után, hogy milyen fáradt vagyok… Hát megmondom őszintén, fogalmam nincs, mitől fáradtam el, amikor még nem voltatok. Jelen pillanatban ugyanis, kb. 3 éve állandó éberségben vagyok, sosem alszom igazán mélyen, sosem engedem el igazán magam, hiszen ez az egész anyaság kicsit olyan, mint a vadles. Soha nem tudhatjuk, hogy mikor történik valami váratlan, amikor azonnal haptákban kell állni, menni és megoldani a helyzetet. És nincs az az évekig tartó fáradtság, amit egy huncut vigyor ne mulasztana el azonnal.
  • Az elmúlt 3 év alatt megtanultam, hogy mi az, ami valóban FONTOS. Mik az igazi ÉRTÉKek. Hajlamosak vagyunk egyre jobban hajtani a mókuskereket, hogy megvehessük az áhitott táskát/cipőt/kocsit/lakást vagy nektek a legmenőbb tűzoltóautót. És miközben hajtunk, tekerünk, elmegyünk az igazán fontos dolgok mellett. Nektek köszönhetően megtanultam megállni. Sőt ki is szállni ebből a kerékből. Megtanultam, hogy semmi értelme ennyit gürizni, ha nem élhetem meg a pillanatot veletek. Rájöttem, hogy titeket nem az boldogít, amit drága pénzért megveszek, hanem az, ha együtt játszom veletek, mindegy hogy a legmenőbb tűzoltóautóval vagy 597 db kaviccsal. Megtanultam értékelni azt, amim van, és nem akarom mindenáron siettetni, hogy több és jobb legyen, hiszen az igazán fontos dolgok TI vagytok és az igazi érték nem a Gucci táska, hanem az ölelésetek és a 30 puszi amit lefekvés előtt adtok.
  • Az egyik legnagyobb dolog, amit tanítottatok nekem, az az ELFOGADÁS. Megtanultam elvárások nélkül élni, elfogadni, hogy másoknak más az értékrendje. Megtanultam, hogy nem csak egy helyes út van, és hogy mindenkinek a saját problémája a legnagyobb probléma. Megtanultam nem elvárni semmit másoktól, viszont örülni annak, amit nyújtanak. Ahogy ti is örültük egy szép falevélnek, én is megtanultam minden apróságot megbecsülni.
  • És végül, de nem utolsó sorban megtanultam értékelni azokat a dolgokat, amik előttetek teljesen természetesnek tűntek. Pl. MELEGEN elfogyasztani a kávémat.:D

Köszönöm ezt a csodás 3 évet, Köszönöm, hogy ennyi mindent tanulhattam általatok!
Nagyon boldog születésnapot kívánok nekünk!

IM3_0854

Szerzőről.

Szilágyi Virág
Szerzőnek 8 cikke van
Tudj meg többet Szilágyi Virág

Szilágyi Virág vagyok, 28 éves, 20 hónapos ikrek Zalán és Milán anyukája.
Babázás előtt tanácsadóként, trénerként dolgoztam, valamint 5 éve vezetem rendezvényszervező cégemet.
Mint ahogy a La Mome-nál mindenki más életét, így az enyémet is megváltoztatta ez a két gyönyörűség, akik bearanyozzák a napjaimat. Olyannyira, hogy a várandósságom, és a fiúk születésének körülményeit a Lifenetwork csatornán futó Jön a Baba című sorozatban ország-világ elé
tártam; nyíltan beszéltem az érzéseimről, a nehézségekről és a sikerekről is.
A mai anyukáknak szükségük van arra, hogy lássák: nincsenek egyedül, hogy tudják: mások is hasonló problémákkal küzdenek.
Éppen ezért, a jövőbeni ikres anyukák segítése céljából nemsokára megjelenik első könyvem sIKERes praktikák címmel, amely kifejezetten az ikres életről, az ikrek ellátásának gyakorlati tanácsairól szól. Ennek tükrében már biztos kitaláltátok, hogy a La Mome-on futó rovatom témája
sem lesz más: az ikres anyaság mindennapjait fogom nektek bemutatni. Kalandozzatok velem!

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Kiemelt Partnereink

 
 

Legfrissebb kommentek

Közelgő események