Palkó Dorottya pályázata

Hogyan élem meg az (anti)anyaságot?

Mindig tudtam magamról, hogy nem vagyok egy tipikus ősanya, de reménykedtem benne, hogy ez a babavárással kissé megváltozik, és én is olyan Kismama magazinba illő, mosolygós anyuka leszek majd. A hét hat napján nincs is gond, totális szimbiózisban vagyok a Picivel, várom, hogy végre megérkezzen közénk, csinosítom a szobáját, örömmel (na jó, ez barokkos túlzás, maradjunk a „szájhúzás nélkül”-nél) vasalom az apró ruhácskáit és minden egyes rezdülésére boldogan kapom fel a fejem. A gondolataim 99%-a körülötte forog, és már nem is nagyon emlékszem arra, hogy előtte miről szólt az életem. Folyton azon jár az agyam, hogy milyen lesz vajon, mikor megszületik? Egyébként nincsenek illúzióim, tudom, hogy egy kisimult, rózsaszín, hipercuki plakát baba helyett először egy ráncos, vörös, ordító kis öregemberecskét kapok kézhez. Éppen ezért, nem is a kinézetére, hanem inkább magára az érzésre vagyok kíváncsi. Rögtön tudni fogom, amint először a kezembe fogom, hogy én vagyok az Anyukája, akinek vigyáznia kell rá egész életében? Tényleg azonnal érezni fogom azt az elválaszthatatlan köteléket, amiről mindenki mesél? Vagy amilyen „antianyuka” vagyok, azzal leszek elfoglalva, hogy ez a kis Bébi tiszta vér és maszat, töröljék már le róla ezt a sok izét, és majd ha tiszta és üde, akkor adják nekem vissza? És mi lesz utána? A temérdek szülésfelkészítő és babaápolási tanácsadás ellenére sem tudom, hogyan fogom kvázi „életben tartani”. Jelenleg úgy érzem, hogy könnyebben le tudnám vezényelni egymás után ötször az év végi zárást a hivatalban, a legbonyolultabb gyűjtésekkel, mint, hogy kitaláljam, hogy szegény Baba miért sír. A kulcs persze az, hogy nem csak túl akarok lenni az egész csecsemőkoron, hanem jól is szeretném csinálni. Már amennyire lehet. Oké, hogy Gy. (a Férj) pár hétig itt lesz velünk, és – ahogy ismerem – zen nyugalommal fog a bömbölő bébi és az idegbeteg felesége (ez én lennék) között rohangálni, de mi lesz, ha visszamegy dolgozni? Onnantól kezdve tényleg rajtam múlik minden. Fel tudok nőni vajon a feladathoz? Jó anyukája leszek? Fog majd engem szeretni ez a kis Pici?

A fenti kérdések persze frusztrálnak valamennyire, de valahogy mégis kíváncsian, bizakodóan várom a Ded megérkezését, és a bizonytalanságaim csak másodlagosak. A hét hat napján.

Aztán persze ott van az a fránya 7. nap. Mikor teljesen elborul az agyam, és valamilyen külső-belső tényező hatására nyűgnek érzem az egész terhességet és ilyenkor sajnos hajlamos vagyok elfelejteni a szent célt is, Mr. Babát! Nem kell nagy dolognak történnie ehhez, elég, ha fizikailag, egészségügyileg a szokásosnál ramatyabbul vagyok aznap, vagy a mérleg egy kicsit többet mutat a vártnál, esetleg nem jön rám az áhított ruhadarab. Szóval teljesen banális dolgok. Ilyenkor eléggé összezuhanok és ha Gy. nem rángat ki az adott szituációból, képes vagyok órákon keresztül bőgni és stresszelni ezeken az infantilis problémákon. Eszembe jut, hogy már semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen, rettegek az ismeretlentől, attól, hogy teljesen elveszítem önmagam, az eddigi életem, illetve, hogy esetleg nem sikerül helyt állnom az új helyzetben. Félek, hogy az önzőségem miatt elszúrok mindent és attól is, hogy kiderül, belőlem egyszerűen hiányzik az „anyuka-gén”. Jelenleg ugyanis úgy érzem, hogy sosem tudnék megbarátkozni a megváltozott testemmel, a gyengébb fizikummal és a leromlott egészségi állapottal. Magyarul nem akarok csadorban strandolni, és igenis hordani szeretném a Baba előtti kedvenc ruháimat, csipkés melltartóimat (a nagymamám hátrész bővítői nélkül). Nem ártana az sem, ha újra kapnék levegőt, egészségügyileg minden visszaállna a régi kerékvágásba és a fizikai aktivitást sem csak a kismama torna jelentené. Persze lamantin üzemmódban most is tolom a Rubint Rékát, de azért elég elkeserítő, mikor a gyakorlatok között lihegve, izzadva, egy víziló kecsességével felnézek az alapvetően iszonyú tapintatos és együttérző Gy.-re, aki kétpofára zabálja a kanapén a házi csokis muffint, és tele szájjal csak annyit mond: „bocsi”. True story.

Aztán persze elkezdek azon stresszelni, hogy az előbbi kiborulásommal tuti ártottam a Bébinek és kvázi azon stresszelek, hogy stresszelek. Azon gondolkodom, hogy szegénykém miért egy ilyen idegbeteg szerencsétlenséget választott az édesanyjának. Érthetetlen, hiszen annyi nálam jobb, önzetlenebb ember van, akik már évek óta vágynak a babára, és tuti nem akadnának ki az egészségügyi problémákon, átmeneti nehézségeken. Persze tudom, hogy hinnem kell benne, hogy mi vagyunk számára a legjobbak, a legideálisabb szülők. Tudom azt is, hogy meg kell próbálnom a legjobb tudásom szerint megadni neki mindent, de mégis félek, hogy csalódást okozok. Neki, Nekem, Magunknak.

Nem segít az sem, hogy ott a többi instamama, akik napi rendszerességgel töltik fel a cukibbnál cukibb fotókat a pocakjukról vagy a babakelengye újabb darabjairól. Cukrostakony? Lehet, de néha igenis féltékeny leszek ezekre a fotókra. Vagy inkább magára az érzésre, amit a képek mögé gondolok. Hiszen az instafotók alapján úgy tűnik, hogy ezek a mamik totál meg vannak barátkozva az új testükkel, az új helyzettel, az új énjükkel. Ilyenkor jön persze 1-2 kudarcra ítélt próbálkozás a részemről, de általában néhány fotó után feladom, és konstatálom, hogy a babás selfie-t (najó, bevallom a simát is) még gyakorolnom kell.

Mindenesetre magyarázza el nekem valaki, hogy a fenti kétségeim és a non stop izgulás ellenére hogyan lehet ennyire szeretni egy olyan kis Valakit, akinek maximum csak az „alien” verzióját láttam az ultrahangon? Akit még sosem fogtam a kezemben, csak belülről éreztem, hogy épp melyik belső szervem helyére pályázik nem is túl kíméletesen? Hogyan lehet ennyire félteni, aggódni érte már az első pillanattól fogva?

Szóval van kérdésem bőven, de szerencsére egy dologban biztos vagyok, – antianyukaság ide vagy oda – hogy az én Picibabámat már most nagyon szeretem!

 

 

Szerzőről.

Blogger Vendég
Szerzőnek 15 cikke van
Tudj meg többet Blogger Vendég

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Kiemelt Partnereink

 
 

Legfrissebb kommentek

Közelgő események