Dr. Patonai Gabriella pályázata

Anyának lenni…

Sok vizsgán vagyok már túl, de talán a legnehezebb kérdés összefoglalni, mit jelent anyának lenni. Mert összetett, sokszor szavakba nem önthető, és amíg jómagam nem lettem anyuka, addig – így visszatekintve – én magam sem tudtam, mit jelent. Voltak elképzeléseim, mint aggódás, tanítgatás, bennem volt a szokásos „én majd másképp csinálom”. Aztán terhességem során: „Felkészültem én erre?” Majd a szüléskor keveredett a várakozás a félelemmel. Milyen lesz, milyen anya leszek? Aztán, amikor komplikáció lépett fel, az lebegett előttem, hogy mi lesz a férjemmel? Hogy oldja meg, ha nem leszek?

Sok-sok minden volt a fejemben, de semmi sem jött be. Mert anyának lenni valamilyen furcsa egyveleg, és a hozzám hasonlóan nyughatatlan embereknek igazi kihívás. 15 hónapos lesz a kisfiunk. TIZENÖT: Nemrég született. Az első hónapok nehezen indultak, sokféle tanács, és bizonytalan voltam, míg rá nem jöttem, hogy én vagyok, aki irányít.

Anyának lenni folyamatos tanulás. Meg kellett tanulnom türelmesnek lenni, minden téren, és kicsit lassítani. Ha tíz percen át vizsgálunk meg egy különlegesnek tűnő – rozsdás – kültéri lámpát, hát akkor tíz percen át vizsgájuk. Tudom, hogy neki ez fontos, tiszteletben tartom. És láss csodát, én magam is elkezdem vizsgálni, és rájövök olyan dolgokra, mint mi hiányzik, róla, honnan kap áramot, hogy lehetne megjavítani. Persze, amikor a kézenfogva járó csöppség egy hirtelen mozdulattal az egészet váratlanul leteríti, akkor a pillanat elillan, és anya gyorsan menti a menthetőt, és diszkréten továbbáll. A kis bajkeverővel egyetemben.

Igen, ehhez a lassításhoz a gyorsaság is hozzátartozik. Hagyni matatni és leveleket tépkedni, majd gyorsan kikapni a szájából. Újra hagyni, és pár nap múlva rácsodálkozni, hogy már nem is akarja a szájába venni. 20 percig kergetni egy madarat, majd rohanni ebédelni. Villámgyorsasággal pelenkázni, osztályozni a pelenkát szimatnyom alapján: tiszta fizika az egész (0 a légnemű, 1 a folyékony, 2 a szilárd halmazállapot). Eszerint cselekedni bárhol, bármikor, gyorsan. Persze a 0 és a 2 összetéveszthető, főleg a férjem által, de ez a vicces családi osztályozás akkor is örök.

Megtanultam értékelni az élet kis dolgait. Keresem az érdekes csavarokat, próbálom eltalálni, hogy 6-os vagy 8-as imbuszkulcs kellene-e hozzá (a magam szórakoztatására), tanulom az útépítő járművek neveit, és ha jön egy nagy busz, egyből rámutatok, hogy a kisfiunk is lássa. Örülök, ha egy cinke az ablakunkba száll, és boldog vagyok, ha a csúszdán fellelünk egy katicabogarat, ami nem harlekin, és megvizsgálhatjuk a kis pajtikkal egyetemben.

Megtanultam, hogy nem minden úgy van, ahogy én szeretném, és a családban mindenkinek alkalmazkodnia kell, a legkisebbtől a legnagyobbig. A gyerkőc megérti, hogy a reggeli bevásárlás után gyorsan főzök, ő játszik kicsit egyedül, majd segít teregetni, utána megyünk ki. Én pedig megértem, ha már nagyon türelmetlen, és képes vagyok félbehagyni, amit csinálok. Régen ez nem ment, de már sokat javult a helyzet.

Megtanultam kreatívnak lenni. Ruhaszárítóból mászókát és bunkert készíteni a gyerekszobába, varrni egy felismerhetetlen akármit, ami lóg a lámpájáról, és mindig rámutathat pelenkázás közben, időt találni írásra, kávézásra, origamira, takarításra.

Megtanultam, hogy egy gyermek sem egyforma, és senkinek sem könnyű. Vannak pocsék napjaink, rossz éjszakáink, de vannak jók is. Van, amikor nincs kedvem főzni, de győz a lelkiismeretem, és van, amikor a kisfiunk „segít” tojást felverni a piskótához, vagy „közösen” mosogatunk. Hogy vannak panaszkodó anyukák és dicsekvő anyukák a játszótéren, és ez sem fekete-fehér, sőt, eddig minden édesanyában találtam jó tulajdonságot, a tökéletesen kisminkelttől a mindig kedvetlen arcúig: akár egy-egy hópihe, senki sem egyforma.

Nem hasonlítom már össze a fiunkat a többi gyermekhez, nem esek kétségbe, ha később vagy előbb csinál ezt-azt, hanem próbálok rá figyelni, őt mi érdekli. Persze, rengeteg kérdésem lenne. Ha lenne kompetens személy, megkérdezném, hogy mi a következő lépés, jól csinálom-e: és megtanultam, hogy ez is felesleges. Mert tényleg léteznek ösztönök, és már most látszik, mi érdekli. Hihetetlen.

Megtanultam elfogadni. Elfogadni, hogy a fiunk inkább szemlélődő alkat, imád a fűben és a kavicsban matatni, elfogadni, hogy 20 percbe telik valahová elindulni, elfogadni, hogy hosszabb úton mellette kell utaznom, mert én vagyok a szórakoztató központ. És elfogadni, hogy olykor az öcsémnek nézik a játszótéren, nevetni rajta: „nem leányanya vagyok, idén már 27 leszek, van egy diplomám, nem viccelek”. Elfogadni, és megtanulni, hogy sokszor ugyanebbe a hibába esek, és megbélyegzek anyákat, eladókat, utcán sétálókat… Ez egy folyamatos továbbképzés, aminek sosem lesz vége.

Megtanultam, hogy nincs tökéletes. Sem étel, sem ember, sem játék – semmi. Mindent a legjobb képességeink szerint csinálunk, és ha a nap végén az ember elégedett valamennyire, az nagy kincs. Megtanultam, milyen anyának lenni. Mindig küzdöttem azért, hogy emellett feleség és nő is legyek, és rájöttem, ez a sok mindenki együtt én vagyok.

Szeretek anya lenni.

Szerzőről.

Blogger Vendég
Szerzőnek 15 cikke van
Tudj meg többet Blogger Vendég

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Kiemelt Partnereink

 
 

Legfrissebb kommentek

Közelgő események