Édesek és mostohák

Biztosan sokan vagytok/voltatok már úgy, hogy a friss, ropogós, vattacukor-illatú szerelem mellé kaptatok egy kis pluszt. Néha ez a ” plusz” egy 1 éves totyogó, néha pedig egy 16 éves kamasz.

Én a “csatolt árut” 2012-ben, egy akkor 6 éves kislány személyében kaptam. Azóta is minden páros héten velünk él, tehát az év 365 napjából minimum 182 napot együtt töltünk…

Amióta ugrásszerűen megnőtt Magyarországon a válások száma, elszaporodtak az un. “patchwork családok”. Ezek olyan válás utáni családok, amik “szétesnek” ugyan, de egy új kapcsolatban egyesülnek. Mostohaszülő, mostohatestvérek, később féltestvérek, stb…Tehát: ha párt keresel, könnyen előfordulhat, hogy ti is plusz egy fővel kezditek a kapcsolatot.
Ha tényleg szereted álmaid férfiját akkor nincs más hátra, mint előre!
Írásomat az inspirálta, hogy napi szinten találkozom olyan nőkkel, akik hasonló helyzetbe kerülnek és meg vannak ijedve. Hidd el, a legtöbb esetben csapatmunkával, odafigyeléssel és elszántsággal te is lehetsz szuper nevelőanyuka, és ha elsőre nem is hiszed, még erősebb lesz a párkapcsolatod.
Utólag könnyű okosnak lenni, ezért összeszedtem neked a mostohamamik 8 parancsolatát.

1. Lemondás

Előre szólok, egy ideig elfelejtheted az egész nap ágyban fekvős napokat! Régen a lemondás egyet jelentett azzal hogy a húgomnak adtam a maradék Kinderemet amikor már amúgy sem kívántam többet. Mostohaként a lemondás betegség miatt elmaradt utazásokat, elhalasztott mozikat, éjszakai virrasztásokat jelenti. 21 évesen- míg a barátnőim minden új kollekciós ruhát ismertek a Zarából-, addig én a létező összes köhögéscsillapítót fel tudtam sorolni, és azóta is “aaaorvos”-ként van beírva a gyerekdoki száma telefonomba.

Nekünk az első évfordulós utazásunk nem romantikus tengerpartra vezetett kettesben, hanem Disneylandbe hármasban.

2. Átengedés.

SOHA, de soha ne hagyja el a szádat az a mondat, hogy “mert apukád úgyis jobban szeret engem”. Ez a legnagyobb tiltólista (egyetemben az “anyukád nem szeret téged-del”). Fogadd el a tényeket: szerelmed szíve két felé osztott, amiben mindkettőtöknek helye van. Összehasonlíthatatlan az az érzés amit, a gyereke iránt érez és az amit irántad. Soha nem állíthatod a párod választás elé, mert ha megteszed, garantálom, hogy nem te jössz ki jól a végén. Ha elfogadod, hogy minden esetben a gyermekét választja, de emellett te is ott vagy előkelő helyen, akkor nyert ügyed van. Nekem sem ment elsőre ezt megérteni, de ma- immár anyaként-, tudom miről van szó.

A másik fontos, hogy az édesanyja sem lehetsz. Mindenkinek megvan a gyermeke és az anyukája. Ha inkább barátnőként/barátként viszonyulsz hozzá sokkal többet érsz el vele.

3. Közös programok.

Nehézkesen megy a kommunikáció? Több közös élményt szeretnél vele? Fontos, hogy töltsetek minél több minőségi időt kettesben! Számtalan olyan program van ami minden korosztálynak érdekes. Mi régen moziba és játszóházba jártunk. Most “shoppingolni” a Claire’s-be, kirándulni, és közös tanfolyamokra is szeretnénk beiratkozni. Amikor néhány hónappal ezelőtt több nézeteltérésünk volt az átlagosnál, megkérdeztem mit tegyünk szerinte, hogy újra egy hullámhosszon legyünk. A válasz az volt, hogy találjunk közös hobbit. Nekünk a színház lett az, nyáron görkorcsolyázni fogunk, és a közeljövőben együtt megyünk festő tanfolyamra.

4. Fogadd el a kéréseit.

Fogadd el, nevelt gyermeked épp olyan szabad ember mint te, vagy én, egyedi gondolatokkal, érzésekkel. Hallgasd meg, kérdezz tőle! Lehet, hogy ha megkérdezed mi volt az iskolában, rávágja, hogy minden rendben volt, de ha mélyebben érdeklődsz, rájössz a valódi érzéseire. Kérdezd meg bátran, mi volt az ebéd, kik most a barátai, milyen jegyeket hozott pontosan, bántja-e valami. Tapasztalatom szerint ezek minden esetben beindítanak egy mélyebb beszélgetést.

A kérései szintén fontosak, még ha furcsának tűnnek is. Márciusban L. elhatározta hogy nem szeretne a facebookon szerepelni egy fotón sem. Tiszteletben tartom, amiért nagyon hálás is. Ha bármikor olyan helyzet lesz ami megosztásért “kiált”, akkor mindenképp kikérem a véleményét és a beleegyezését.

5. Határozottság.

Számomra ez a legnehezebb terep. Meddig lehet egy “idegen” gyerek nevelésében elmenni? Mi az a pont, amikor még bele lehet szólni, és mi az, amikor már nem.

A lényeges kérdésekbe (mikortól lehet telefonja, mikortól járhat egyedül haza stb…) nem döntök a férjem helyett, csak véleményt alkotok ( 99%-ban szerencsére ugyanaz).

A kisebb, de fontos ügyekbe viszont igenis szólj bele! A mikor mosson hajat, mehet-e 20 fokban pólóban iskolába, ehet-e 9-kor csokit, mind olyan téma ami látszólag apró dolog, de hidd el fontos! Azt vettem észre hogy a kisebb gyerekek szeretik ha erősen vannak fogva. Neked is részt kell venni a nevelésben, ettől lesztek egy család.

6. Példamutatás:

Amint a gyerek életébe bekerültél felelősséggel tartozol érte! Minden, amit teszel (főleg ha ugyanaz a nemetek) hatással van a gyerekre. Nevelőanyaként nem teheted meg, hogy rossz példát mutatsz neki. Én például sokkal rendszeretőbb lettem L. miatt. Ez nem azt jelenti, hogy nálunk mindig csillog-villog minden, de igenis megkövetelem hogy ő is rendet rakjon a szobájában, akárcsak én a ház többi részén. És megteszi, mert ezt látja tőlem. A természetes sminkem és a szolid rendezett körmeim szintén az igényességre nevelik Őt is.

7. Kistestvér.

Ez egy nagyon kényes pontja a kapcsolatnak. Mondhatnám, itt áll vagy bukik minden. Amikor 2014-ben kismama lettem, L. nagyon örült. Minden vágya egy kistestvér volt. Teltek múltak a hónapok, és valami hatására elkezdett ” féltestvérezni”. Ezt sosem hagytuk, sem a férjem sem én. Mondtam neki, hogy Olivér tiszta szívvel fogja szeretni és nem féltestvérnek fogja hívni, hanem simán testvérnek. 1-2 alkalommal még elhagyta a száját ez a szó, de ahogy 2015-ben megszületett a kisöcsi, végleg elfelejtette.

8. Ami a kistestvér után van.

A kistestvér érkezése után minden megváltozott, de L. nem volt féltékeny. Nagy szerencsém volt. Én folyamatosan óvtam L.-t hogy ne érje csalódás, többször hangsúlyoztam, hogy attól hogy már hárman vagyunk apa szívében, mindig ugyanúgy ő lesz a nagylánya. Ha felvetül a nagyobb gyerekben a féltékenykedés, akkor az idő fog mindent megoldani, és persze a türelem. Ilyenkor azt tudom csak tanácsolni, hogy vond bele a mindennapokba! Segítsen pelenkát cserélni, öltöztetni. Tettesd magad “bénának”, kérd meg hogy segítsen neked. Nálunk is megvannak ezek a kis rituálék. Este kivétel nélkül együtt énekelünk a babának, és minden délutáni alvás után ő hozza le a szobájából.

+1 Türelem

Ha úgy érzed hogy eleged van, és legszívesebben elfutnál a világ végére, akkor ülj le a pároddal! Őszintén mondd el hogy mi bánt, mitől sokalltál be, menjetek el kettesben akár egy délutáni sétára. Nem vagy könnyű helyzetben, de akár egy-egy lopott óra feltölt és újult erővel vágsz bele a feladataidba.
Jó kapcsolatot csak úgy tudsz kialakítani mostohagyermekeddel, ha türelmes vagy vele. Adj időt magatoknak és meglátod, hogy a gondoskodást meghálálja. Hosszú utat tettünk meg. Mára nem csak a mostohalányom. Ő nálunk a mini pótmami, a fodrászom, a stylistom, az etető-, és az altatóbizottsàg alelnöke és a baba fogmosás koronázatlan királynője.

Hajdú Szabina

Nehéz helyzetbe kerültél? Segítségre van szükséged, vagy csak kiírnád magadból a mostohamami érzéseket? Postaládám mindig “nyitva áll” előtted!

Szerzőről.

Mádai Vivien
Szerzőnek 65 cikke van
Tudj meg többet Mádai Vivien

25 éves vagyok, tavaly végeztem a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán. Van egy csodálatos férjem, aki a világ legjobb embere. ( az ő papírja már hivatalos )
Lassan 5 éve dolgozom televízióban mint szerkesztő és műsorvezető. És imádtam/ om.

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Kiemelt Partnereink

 
 

Legfrissebb kommentek

Közelgő események