Felébredni máshol

Rengetegszer szóba került már a téma, de valahogy az ember olyan nehezen nyítja meg a szívét, ha erről van szó. A szülés utáni depresszióról. Van, akit csak hullámokban ér el, de akad olyan is, akit mindent elsöprő pusztító zuhatagként sodor magával. Én is a rabja lettem…

Egyrészt iszonyatosan rossz emlék, másrészt pedig egy nagyon kényes téma… Harmadrészt pedig nem tudom mit fogtok rólam gondolni, így félve ütök le minden egyes betűt. De meg kell tennem! Nem csak magam miatt, hanem miattatok is, akik most úgy érzitek, vége az életeteknek!

Itt fekszel mellettem. Halkan szuszogsz, csend van, és Te olyan közel vagy hozzám, hogy szinte érzem az álmod. Nézlek és csodállak. Hihetetlen mennyire szeretlek. Soha, soha el nem múló érzés…

image

Két éve lassan, de talán most jött el annak az ideje, hogy tényleg velősen tudjak mesélni arról az időszakról, amit akkor nem boncoltam fel, nem veséztem ki, és nem tártam fel a barátaim és a nyilvánosság előtt. Sosem tagadtam. De csak nagyon távolról karcolgattam a felszínt, ha szóba került.

10 óra körül járt. Elhagytuk a kórházat, magunk mögött tudva az előző napok küzdelmeit, és beléptünk a lakásba, ahol azt hittük elkezdődik veled életünk legszebb időszaka. Sosem felejtem el, egy szürke plüss mackófüles pulcsiban tartottalak a karomban, és bár majdnem 30 fok volt, elnézted nekem, hogy kezdőként azt sem tudtam, mibe öltöztesselek. Te nem sírtál, egy percet sem.

Letettelek az ágyra, néztelek jobbról, néztelek balról, és neked szegeztem a kérdést.
– Na most mi lesz?
Nem jött válasz. Ott voltunk a gyönyörű lakásban, az otthonunkban, de még sosem éreztem magam ennyire elveszettnek, mint akkor. A szemedbe néztem és egyszerűen nem éreztem semmit.

Te egyre csak nőttél, napról napra kinyílt neked a világ, de valahogy nem tudtunk megbarátkozni.

Nem jöttünk ki jól. Nem tudtam, hogy érjek hozzád, mit mondjak neked, hogy tegyek veled jót. Te ezt érezted rajtam. Csak sírtál és sírtál, én pedig sírtam és sírtam. Miattad, de leginkabb magam miatt. Kegyetlen ugye?

Okoltam, mindent és mindenkit, de leginkább téged.

Minek vagy itt? Minek kellett ez nekünk? Ki vagy Te? Mit akarsz tőlem? Nem vagyok erre felkészülve! Nem fog menni! Nem akarom, hogy itt legyél! Teher vagy, és kolonc! Egy betolakodó, aki tönkretette az életemet! Nem szerettelek!

A nagyi meglátta, hogy baj van. Tudta, hogy nem lesz ez így jó. És jött. Jönnie kellett.

Szerda délután a kanapén ültünk. Megetetett, pelenkázott, és elaltatott. Én képtelen voltam. Kijött a szobádból, és azt mondtam neki, potyogó könyek között.
– Nekem ez a gyerek nem kell! A tiéd lehet, neveld fel te!
Komolyan gondoltam. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a rám szakadt felelőséggel, és azzal a mérhetetlen szégyennel, amit a gondolataim miatt éreztem. Sosem tudtalak volna bántani, de biztos voltam abban, hogy Neked nem én vagyok a megfelelő személy. Nekem pedig nem Te.
Sosem féltem még senkitől ennyire, mint tőled. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni, mert állandóan görcsben volt a gyomrom, és gombóc a torkomban. Minden reggel azt kívántam, bárcsak máshol ébrednék fel. És gyűlöltem, amivé váltam, és gyűlöltem élni is. Megszűnt a motiváció, a világ, megszűntem érezni és létezni.
Meg akartam halni.

Életet adtam a világ legtökéletesebb emberének, én pedig bármikor eldobtam volna az enyémet. Könyörögtem, és imádkoztam minden este, hogy csak ezt éljem túl, és legyen erőm, és kitartásom. Nem hozzád, magamhoz!
Te nem tehettél semmiről! Jöttél, ártatlanul, mit sem sejtve, hogy ilyen anyát kapsz majd. Egy gyönyörű kisfiú, aki semmi mást nem akart, csak hogy szeressék…

Egy zokogó roncs voltam, aki teljesen kifordult magából. Az a nő nem én voltam, az én testem volt, de egy idegen torz lélek költözött bele. Fel kelett ismernem. Beteg vagyok. Segítség kellett. Nem csak szaksegítség, de súlyos önvizsgálat is. Nem értettem, hogy én, aki a világ egyik legpozitívabb embere voltam, hogy kerültem ilyen mélyre.

És időre intettem magam. Teltek a napok, hullottak a falevelek, és szépen lassan összeismerkedtünk. Hosszú út volt, de te újra és újra esélyt adtál nekem, és hittél bennem, hogy neked én leszek a legjobb! Sosem lehetek elég hálás neked. Felnőttem a feladathoz, és az Édesanyád lettem.

Igazi, teljesértékű Anyuka.

image

Ráeszméltem, hogy nem félek már tőled, nem rettegek, hogy elrontalak, és az életem részévé lettél. És akkor elöntött a szeretet. Nem számoltam vele, csak úgy hirtelen a semmiből rámzúdúlt, én pedig ontottam tovább feléd. Nem volt több kérdés, nem volt több könnycsepp. Csak egy nagy néma sóhaj, amivel magunk mögött hagytuk az egészet. Onnantól kezdve már csak Te voltál és én.

Most itt fekszel mellettem. Halkan szuszogsz, csend van, és Te olyan közel vagy hozzám, hogy szinte érzem az álmod. Nézlek és csodállak. Hihetetlen mennyire szeretlek, hihetetlen, hogy ez valaha másként volt…

Kedves Anyukatársam! Te, aki most úgy érzed vége az életednek. Hidd el nekem a legmélyebbről jöttem vissza, de visszajöttem! Ez az átmeneti állapot nem tart örökké! Tudom, hogy fáj a lelked, a tested, és úgy érzed te vagy a világ legrosszabb édesanyja, de hidd el nem tehetsz róla! Bármennyire is kilátástalannak látod a helyzeted, nem fog örökké tartani! Ebben a csatában csak Te nyerhetsz, mert az Édesanyák győzelemre születtek! Légy erős, kérj segítséget, és ne okold magad! Minden rendben lesz!

Szerzőről.

Mádai Vivien
Szerzőnek 66 cikke van
Tudj meg többet Mádai Vivien

25 éves vagyok, tavaly végeztem a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán. Van egy csodálatos férjem, aki a világ legjobb embere. ( az ő papírja már hivatalos )
Lassan 5 éve dolgozom televízióban mint szerkesztő és műsorvezető. És imádtam/ om.

8 hozzászólás

  • Nevtelen október 31, 2016 04.50 du.

    Szia Vivien!
    Mindig erot ad az irasod, tobbszor is elolvastam mar. Koszonom Neked 🙂

  • Budai Brigitta október 27, 2016 06.55 du.

    Én idegennek éreztem a kislányomat rögtön a szülés után. Nem is értettem, hogy mi ez az érzés. Amikor a kocsiban ültünk és mentünk a kórházba még amiatt sírtam, hogy milyen rossz lesz, hogy kiveszik őt onnan, olyan érzés volt, mintha elvennék tőlem. És mikor odaadták…nem akartam, azt gondoltam, hogy ez nem lehet az én gyerekem. Az első napokban nem tudtam mit kezdeni vele, hogy csak sírt és sírt. Én is bőgtem egyfolytában. Az első hét így telt. A gondolatok amik a fejemben jártak inkább nem írnám le, nem vagyok rá büszke és szégyelltem magam nagyon. De ma már 7 hetes a kicsikém, rám mosolyog és imádom őt! El sem tudnám képzelni az életem nélküle!!! Igazából fokozatosan szűnt meg a rossz érzés, nem tudom mitől.
    Köszönöm, hogy vállaltad az érzéseidet a nyilvánosság előtt, sokak fognak ebből erőt meríteni! Azok pedig akik emiatt támadnak ne foglalkozz velük, és még csak rosszul se érezd magad, mert attól hogy egyesek azt gondolják nem volt régen szülés utáni depresszió, az nem olyan biztos. Régen a nők semmiről nem mertek beszélni, de biztos vagyok benne, hogy sokakat érintett a dolog.

  • Horváth Linda június 14, 2016 01.53 du.

    Szia!
    Zokogva olvastam a soraidat, és magamra ismertem. Bátor Vagy, hogy ezt leírtad! Köszönöm!
    Elismerésem minden Édesanyának!!!!
    Linda

  • Névtelen június 14, 2016 12.08 du.

    Kedves Viven!

    Köszönöm, hogy leírtad, min mentél keresztül. Sok anyuka jár hasonló cipőben, nekik erőt adhat, ha tudják, nem egyedi esetek és a depressziót le lehet győzni.
    Hasonló gondolataim voltak a fiam születése után, borzasztó selejtnek hittem magamat. 1 hónap kellett, hogy kicsit könnyebbnek érezzem vele az életet, majd 4-5 hónapos korában öntött el a végtelen szeretet. Addig csak kötelességszerűen tettem a dolgomat. De ma már én is egy boldog anyuka vagyok, aki mindennél jobban szereti a gyermekét.

  • Kiss Judit június 14, 2016 08.56 de.

    Mióta megvan a gyereked, azóta csak ezzel a szülés utáni depresszióval haknizol. Nem unod még? Mert mi nagyon.
    A mostani generációs anyák amúgy is telesírják a közösségi oldalakat, meg a csoportokat, hogy jajj, de nehéz életem van nekem, szegény medvebocsnak (mintha anyáink nem neveltek volna gyereket). A figyelemfelkeltés annyira fontos neked, hogy még meg is osztod a világgal a szegénységi bizonyítványod? Mit fogsz érezni, ha majd az iskolás gyereked olvassa ezeket a sorokat?
    Nem azt éred el, hogy más anyuka, akinek gondjai vannak, megoldást keres. Nem, mert ahhoz is lusták. Nézz szét a játszótéren, sok lusta, nemtörődöm anyukával van tele. Inkább felhatalmazást éreznek majd, hogy “ja, ha Mádai Vivien is megtehette, én is megtehetem, hogy sajnáltassam magam.” Azt nagyon tudják.
    Azt mutasd meg inkább, hogy hogyan kerültél harmóniába önmagaddal, és fejezd be ezt a depresszióval haknizást. Abból tanulnának.

  • Péter Dia június 14, 2016 06.55 de.

    Húúú, de tudom, miről írsz…. Én a lányom (most már elmúlt 18 éves) három hónapos koráig csak elláttam, mert kötelességem volt. Tudatosan, fogcsikorgatva, és áldozatnak gondolván, hogy innentől kezdve ez lesz életem végéig.
    Aztán valami történt. Nem tudom mi. Csak éreztem, hogy SZERETEM. A vele kapcsolatos teendők nem lettek könnyebbek, csak természetesebbek. Ő fejlődött, kommunikált velem, és ekkor váltam anyává.
    Ez szerintem nem jön természetesen és magától.

  • Fejes Edina június 14, 2016 04.34 de.

    Tudod a kutya is jó dolgában vész meg!Becsüld meg a családodat,tudod nem mindenkinek adatik meg.Furcsa régen senki nem volt depis szülés után pedig felnevelt akár 3-4 gyereket.Undorító nő vagy!A francnak szültél,ha még nem voltál felkészülve rá!

  • Tarján Natália június 13, 2016 12.25 du.

    Szia Vivien. Igaz nekem a babám 4 hónapos korában jöttek elő ezek de sajnos több hónapba telt mire rá jöttem, hogy a sok testi tünet mind a lelkemből fakadt! Sírtam.. Még máig sírok. Elég mindenből. Két fiú édesanyja vagyok. A kicsi is már 1 éves. De még máig szenvedek.. Szeretem őket de ez az ember nem én vagyok. Jobb akarok lenni mint eddig voltam. Köszönöm soraidat!!

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Kiemelt Partnereink

 
 

Legfrissebb kommentek

Közelgő események