Baba-mama reggeli zabkása

Reggelizés közben jöttem rá, hogy ma péntek van. Ami mondjuk nem is lenne baj, mert hurrá itt a hétvége, csak hogy Ti meg várjátok a gasztro posztot, én meg még teljesen elfelejtettem. Mire befejeztük az evést, ki is találtam, hogy mit csinálok. A fiúkat elküldtük óvodába és munkába, mi meg Lottival nekiálltunk főzni. Vagyis ő csak a maradék almacsutkát rágta, de azt nagyon lelkesen! 🙂

baba-mama-gyümölcsös zabkása Lotti

Nálunk gyakran van zabkása. Mind a két gyerkőcnél hamar bevezettem (7 hónaposan, és először garantáltan gluténmentest vettem), mert így reggel csak egy félét kell készíteni. Mindig friss idény gyümölccsel tálalom. Banánnal édesítem, de ha valakinek az nem elég egy kis méz még mehet bele. Kerül bele egy kis puffasztott amaránt is, (amit legtöbb bioboltban kapni lehet, gluténmentes, 8-9 hónapos kortól adható), mert a ropógóssága ellensúlyozza a kása krémességét. Na jó, ez most egy kicsit tudományosan hangzott, de a lényeg az, hogy izgalmas állaga lesz a kásának, és picik is szívesebben eszik! 🙂

Legyen szép hétvégétek, reggelizzetek finomakat!

Puszi:
Jucus & Lotti

Gyümölcsös zabkása (2 főre)

Hozzávalók:
– 4 dl rizstej (lehet sima tej is, ha azt valaki jobban szereti)
– 5 evőkanál apró szemű zabpehely
– 3 evőkanál puffasztott amaránt
– 1 alma
– 1 érett banán

baba-mama gyümölcsös zabkása 5 hozzávalója

Szükséges eszközök:
– lábas
– fakanál
– villa
– kés
– reszelő

Elkészítés:
Öntsük a lábasba a rizstejet, szórjuk bele a zabelyhet. Időnként megkeverve főzzük, amíg besűrűsödik. Közben a banánt egyik felét szeleteljük fel, a másikat egy villával törjük össze, az almát pedig reszeljük le. Mikor a kása elkészült először a gyümölcsöket keverjük el benne jó alaposan, majd adjuk hozzá az amarántot. A tetejére tegyük rá a felszeletelt banánt díszítésnek, és még melegen együk meg!

Kitaláljátok melyik lett Lottié? 😉

baba-mama-gyümölcsös zabkása (1)

Szerzőről.

Szabó Jucus
Szerzőnek 12 cikke van
Tudj meg többet Szabó Jucus

Szeretek főzni és kísérletezni a konyhában. Nekem ez nem házimunka, hanem kikapcsolódás. Olyan ételeket készítek, amik gyorsak, kevés, de friss hozzávalóból készülnek. Hasonló alapanyagokból egy kis változtatással, vagy más fűszerezéssel, máris egy új ételt lehet varázsolni.

Nálunk a konyha a mindennapi élet központja, ezért is külön öröm volt számomra, hogy a lakásunk konyháját én tervezhettem meg. A konyhasziget a "nagy szerelmem", ahonnan a szemem sarkából látom a játszó kisfiamat, olvasó férjemet. Így főzés közben is részese vagyok a családi történéseknek. Már csak egy kis spájz hiányzik, de talán egy következő konyhámból már az sem fog!

Eddig is sok barátomat és ismerősömet inspiráltam már, hogy ragadjon fakanalat. 2011-ben indítottam első blogomat a KenyérOtthon-t, hogy még több embernek megmutathassam, hogy otthon is lehet finomat főzni egyszerűen!

2014-ben pedig útjára indítottam az 5hozzávaló blogot (www.5hozzavalo.hu). Itt csak olyan recepteket találhatóak, amelyek gyorsan elkészíthetők, nem bonyolultak, és mindössze 5 hozzávalóra van szükség hozzájuk.

2015-től pedig két hetente megtaláltok a marieclaire.hu-n, ahol saját gasztro rovatot vezetek.

Egy kis varázslat a konyhában és a válogatós gyerek, barát vagy férj még a zöldséget is imádni fogja!

Szabó Jucus

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Kiemelt Partnereink

 
 

Legfrissebb kommentek

Közelgő események