Esőnap

Az idő eléggé relatív fogalom mostanság minálunk. Le kell kötni a gyereket fél órára? Hú, legalább háromnak tűnik. Aludtam három órát? Kevés, mint a borravaló…

Egyszóval a nap bizonyos szakaszában nagyon lassan telik, máskor pedig mintha rohanna. És ez így megy 11 hónapja. Még nincs egy éves, mégis rengeteg ez az idő, már több, mint amennyit a pocakomban töltött Luca, pedig akkor is néha végtelennek tűnt az az idő, amennyit várni kellett, hogy személyesen is találkozhassunk. Szűk egy év. Ha belegondolok, mennyi minden történt velünk már akkor is és azóta, regényeket tudnék róla írni.

Szóval az idő. Szentimentális maszlag ide vagy oda, de ez lett az egyik legértékesebb tulajdonom. Ha tehetném, néha megállítanám, hogy 1-1 szép pillanatban kedvemre gyönyörködhessek. Ha tehetném, megtoldanám a napi 24 órát, hogy mindennek a végére érhessek nyugalomban. Ha tehetném, és nem félnék ettől a szótól, hogy örökkévalóság, akkor szeretnék örökké a szeretteimmel lenni.

Az idő fontos, nem mindegy tehát, kinek áldozok belőle. A családom egyértelműen mindenben előnyt élvez, de ott vannak a barátok is. Ott vannak a régi, gyerekkori barátságok, amiknek elég mélyen van a gyökere ahhoz, hogy ne kelljen napi szintű kommunikációt bonyolítani, enélkül is tudjuk, hogy fontosak vagyunk egymásnak. Ott vannak az egyetemi, munkahelyi, valamilyen közösséghez köthető kapcsolatok, amik az élet egy bizonyos szakaszában nagyon intenzívek, máskor kevésbé. De kérdem én: mennyi az az idő, ami után már valakit nem nevezhetek a barátomnak? Mennyi ideig kell, hogy egymást ne lássuk személyesen, ne emeljük fel a telefont, és ne kopogtassunk az ajtón? És mikor válik konkréttá a dolog? Mi van, ha én észre sem veszem, csak egyszerűen megtörténik?

 

babies

Mióta gyerekem van, elfogadtam, hogy bizonyos dolgok már sosem lesznek a régiek. Sosem akkor fogok lefeküdni, és felkelni sem, amikor én akarok. Az étkezés, wécére menés, és hasonló szükségletek kielégítése sem fog igény szerint alakulni. De ezekhez játszi könnyedséggel tud az ember alkalmazkodni, ha néha panaszkodik is miattuk. Ezeket hívjuk körülményeknek. Én ugyanaz az ember vagyok? Ugyanaz. A többi nem számít.

Akkor a barátságok miért változnak?

A kérdés költői, és egyénenként nagyon változó. Persze, sorra vehetjük a klasszikus indokokat: „neked most úgyis a gyerek tölti ki minden perced“, „biztos nagyon fáradt vagy, én már nem akarok pluszban zavarni“, vagy „most kicsit beszűkült az élettered, nincs annyi közös témánk“. És hasonlóak. Kimondva, vagy kimondatlanul. Nem mondom, hogy nincs bennük igazság, mert igen, piszok fáradt vagyok úgy általában, és kevés pillanat van, amikor gyerek nélkül indulok el akár csak a lakás valamely pontjára. De nincs ingerenciám a még gyermek nélküli barátaimat a kakás pelusok tartalmával untatni, vagy a különböző hozzátáplálási nehézségekről részletesen beszámolni. Téma szinten lehet, de kábé, mint az aktuális időjárásról. És hogy miért nem? Mert nekem is üdítő, amikor valakivel valami MÁSról is lehet diskurálni.

Szerintem a kérdés az, mennyire erős az az alap, amire a barátság épült. Tényleg csak azért lettünk jóban mert egy helyen dolgoztunk? Vagy egy egyetemre jártunk? Nem lehet, hogy valahol minden barátság egy csoda, mert ennyi milliárd ember közül pont melléd sodort az élet? És mennyire megdobbant a szívünk, amikor először derült ki, hogy valamiről teljesen ugyanúgy gondolkodunk? Vagy amikor először megnevettetett az ahogyan elmeséltél egy történetet? Én ezt szeretném hinni.

Ezzel szemben pedig nehéz elfogadnom, amikor az élet rendre mást igazol. Hogy vannak olyan emberek, akik az esküvőmön az első sorban ültek, és ugyanezek az emberek még egyszer sem látták 11 hónap alatt a gyerekemet. Nevezhetem még őket a barátaimnak? Valódi az az érdeklődés, ami egy „mizu“-val indul, és örökké megvalósulatlan találkozókba fullad? Tényleg az már gesztusnak számít, amikor lájkoljuk egymás képét a közösségi oldalakon? Az olyan, mintha személyesen mondanám neked, hogy igen, tetszik? Fordítsuk meg a dolgot. Az én lájkomnak a hiánya valahol a tartózkodás jele. Kis felkiáltás, hogy ne csak a látszatra adjunk.

Azt hiszem, a legnagyobb probléma, hogy mindenki túl kompenzál. Én nem lehetek „csak“ anya, mert hát hé, ez a 21. század, meg az amúgy se rendes munka ugyebár. Az éppen karriert építő barátaim pedig nem lassíthatnak, mert a vonat nem vár, de közben ott van a kétség a szívükben, hogy ebben a nagy rohanásban sosem tudnak családot alapítani. Ezért ők mindig azzal mentik ki magukat, hogy rengeteget dolgoznak, én meg általában arról számolok be, hogy az anyaság minden eddigi munkahelyemnél keményebb tempót diktál. Folyton versenyzünk, übereljük a másikat. Ugyanakkor nincs miért. Ugyanannyi kudarc és siker van a mindennapjainkban, csak mások a főnökeink.

Ezek persze csak feltételezések, soha el nem hangzott pérbeszédek elemzései. A saját barátaim közül én mentem elsőnek férjhez, és nekem született eddig csak gyermekem. Nem tudhatom tehát, hasonló szituációban és mennyire vizsgáztam volna jól. Nem tudhatom, de határozottan érzem, nem csökkent volna emiatt valaki felé az érdeklődésem. Mindig abban hittem, hogy ami bánt, azt el kell mondani, akinek pedig fontos vagy, az a legnagyobb hajtás közepén is megoldja, hogy ezt tudassa veled. Baromira igaz az a mondás, hogy arra van időd, amire akarod. Amikor két etetés és séta között kiszaladok pisilni, igen, én akkor küldöm el neked az SMS-t. Megosztom azt a pici kis énidőt, ami igazából nincs is, hogy életjelet kérjek-adjak.

 

IMG_3919

Én egyébként egyre elfogadóbb és hálásabb vagyok. Megtanultam még jobban becsülni azokat, akiket nem rettentett el, hogy egy kisbabás anyukához kell alkalmazkodni. Akik nem sajnálják a hétvégéiket ránk áldozni, hogy akár délelőtt is meglátogathassanak bennünket. Akik munka után is sietve rohannak, hogy még fürdetés előtt játszhassanak Lucával. Akik elsősorban adni szeretnének, és nem elvárnak.

És persze itt vannak az új barátságok. Anyukák, akik eddig is a látóteremben voltak, vagy akiket csak most ismertem meg. Akikkel lehet, hogy a baba hozott minket össze, mint annak idején mással a munkahely, ez mégsem azt jelenti, hogy mi csak ezért vagyunk jóban egymással. Talán még a beszélgetéseink horizontjában a gyerekek, és a szülés állnak, de azt már ennyiből is el tudjuk dönteni, hogy mindezek mögött a nővel is szimpatizálunk, nem csak az anyával. Ez a bejegyzés valahol a La Mome vacsi margójára is született, egy olyan kezdeményezés margójára, ahol talán pont ezeket az elmagányosodó anyukákat hozza össze a sors. Számukra tehát abból tudok adni, ami nekem most a legfontosabb: az időmből. A többieknek pedig ott az esőnap.

 

 

Szerzőről.

Tímár Gregorits Nóra
Szerzőnek 9 cikke van
Tudj meg többet Tímár Gregorits Nóra

Tímár-Gregorits Nóra vagyok, 2015 májusa óta anyuka. Az aktuális státuszom tehát ez, de voltam már elég sok minden. (Mondjuk ennyire multifunkciós, nonstop készenlétben levő biorobot biztos nem ). Korábban szerkesztő-riporterként dolgoztam egy kereskedelmi tévénél, ott ismertem meg a férjemet is. Mi már egészen korán megtaláltuk egymást, én viszont sokáig kerestem az igazi helyem a tévében. Mivel nem lett meg, 3,5 izgalmas év után úgy döntöttem, váltani szeretnék. Szabadúszóként dolgoztam színházaknak, művészeti társaságoknak, közben pedig elvégeztem a cukrász szakmát is, ami régi hobbim volt. A következő évben összekötöttem a két dolgot, és gasztronómiai rovatot szerkesztettem egy online magazinnak, majd főállású cukrászként is dolgoztam. Közben pedig bekopogtatott hozzánk Luca Még a hasamban volt, amikor elkezdtem neki blogot írni, így ez a terep nem ismeretlen számomra. Az anyaság nekem olyan, mint egy kellemes kis hullámvasút, nagyon sok rejtett értékemet, képességemet hozta felszínre, de sajnos sok esetben arra ébreszt rá, mennyire esendő vagyok. A lélekbúvárság sem áll távol tőlem, már anyukaként iratkoztam be a pszichológia szakra, amit minden bizonnyal addigra tudok befejezni, mire az én gyerekeim is lediplomáznak, de nem adom fel.

Szólj hozzá

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Közelgő események