„Ezzel a magzattal minden a legnagyobb rendben van… És nézze csak, a másikkal is!!!”

Mesébe illő kapcsolatunk volt a férjemmel. Imádtuk, csodáltuk egymást, soha sem veszekedtünk, mindig harmónia volt köztünk. Mindenki ilyen házasságról álmodik. Minden tökéletes volt, nem hiányzott semmi. Aztán a férjem az egyik nap azzal az ötlettel állt elő, hogy ő végiggondolt mindent, és szerinte legyen egy gyerekünk. Sokat dolgozunk a saját vállalkozásunk felépítésével, és ha már ennyi munkánk van benne, legyen értelme, és legyen kire hagyni, amit megteremtünk. Teljesen logikusnak tűnt az érvelése, ám egyáltalán nem éreztem a késztetést. Nem éreztem, hogy én anyának való vagyok.

Féltettem a szövetségünket, azt az egységet, amit évek alatt építettünk, csiszolgattunk, és ami ennyire különleges és jól működő volt.

Egy gyerek? Ezt valóban mi akarjuk? Nem csak társadalmi elvárás? Mi van akkor, ha én egyáltalán nem akarok? Miért ciki elmondani az érzéseimet, hogy nekem így tökéletes minden? Miért kellene tovább lépni? Miért nem elég az, hogy megtaláltam a másik felemet, szépen, boldogan, szerelemben élünk együtt? Viszont ott motoszkált a fejemben az a gondolat is, hogy ha most 25 évesen úgy döntök, hogy nem szeretnék gyereket, és ahogy azt a nők állítják, egyszer úgy is megfertőz az azonnalanyaakaroklenni érzés, mi van, ha már késő lesz? Mi van, ha ez 40 éves koromra jön csak elő? Mi van, ha akkor már nem lesz ennyire egyszerű?

A férjem logikai eszmefuttatását végiggondolva, és az iránta érzett szerelmem hatására azt mondtam, hogy rendben. Legyen egy gyerekünk. Ahogy ezt kimondtam, szerintem már állapotos is lettem, ugyanis a következő menzeszem már nem is jött meg, azonnal pozitív tesztet produkáltam. Nagyon meglepődtem, hogy ez ilyen gyorsan történt. Egyszer csak vége lett az addigi életemnek. Már nem ehettem bármit, nem csíphettem be egy hétvégi baráti összeröffenésen és arra is oda kellett figyelnem, hogy ne én cipeljem be a karton tejet a kamrába.

Eltelt pár hét, és már ott várakoztunk az orvosi rendelőben. Nagyon izgatottak voltunk, de volt még pár percünk. Lepergett előttem minden. A közvetlen környezetünkben ugyan nincs gyerek, de sok anyukától hallottam, hogy egy gyerek bizony kőkemény meló. Mondtam is a férjemnek, hogy nagyon nehéz ám a gyermekes lét. Az anyukák nem alszanak évekig, kimerültek, a gyerekek sírnak, nincs idő semmire, mindenki idegei a pattanásig feszülnek, készüljön fel, mert nagyon nehéz lesz! És az utolsó kérdésem hozzá: „Nagy ****** lesz… Tényleg ezt akartad?” Láttam a szemében a halálfélelmet, de nem tudtam folytatni a mondandómat, mert minket szólítottak. Remegve másztam fel az ágyra.

A doktor úr gondosan végigmutogatta, hogy mi van a képen, mekkora a magzat, mi hol és hogy van. Kezdtem megnyugodni, és már csak egy utolsó kérdésem volt: „Doktor úr, akkor minden rendben van vele, igaz?” Életemben nem fogom elfelejteni a következő választ:

„Ezzel a magzattal minden a legnagyobb rendben van… És nézze csak, a másikkal is!!!”

Majd egy ugyanolyan petezsákot mutatott az ultrahang képernyőjén. Azt hittem poénkodik és ugyanazt a petezsákot mutatja. Jót nevettem a viccen, majd mondtam, hogy ne poénkodjon, mert a fépetezsákokrjem lefordul a székről. Majd mondta, hogy nem vicc, ott van, nézzem csak meg, ketten vannak! Amikor úgy fordította az ultrahang fejét, hogy valóban látható volt egymás mellett a két petezsák, elállt a lélegzetem.

Döbbentem néztem a férjemre. Én egy gyereket sem akartam. Hogy lehet azonnal kettő? Aztán a legcsúnyább gondolataim voltak, amik egy anyának lehetnek. Le sem merem írni, sokan megköveznének érte. Azóta is lelkiismeret-furdalásom van, ha eszembe jut, milyen gondolatok merültek fel bennem.

Amint kiléptünk a rendelő ajtaján elkezdtem zokogni. Ömlöttek a könnyeim. Nem tudtam órákig abbahagyni a sírást. Nem voltam felkészülve egy gyerekre sem. Féltem. Aggódtam. Sajnáltam magam. Mit fogok én kezdeni két gyerekkel? Hogy történhetett ez? Hogy fogok szülni? Egyáltalán hogy lehet életben tartani két gyereket? Dehát csak két kezem van, és egy mellkasom. Hogy fogom ezt megoldani? Miért kaptam ezt? Hogy lehet ez? Most fejeztük be az építkezést, és már kicsi is a ház, mert csak egy gyerekszoba van. Nem így terveztük. Mi lesz most? Nem akartam elhinni. Szegény férjem annyira sajnált, próbált vigasztalni a szokásos közhelyekkel, hogy „legalább egyszerre letudjuk a kettőt”, hogy „legalább majd eljátszanak egymással”, de akkor semmi sem segített. Döbbenten álltam a tényeket nézve a leletemen. Olyan sokkot kaptam, hogy legszívesebben benyomtam volna egy jó házi pálinkát, de ugye már ezt sem lehetett. Napokig letargiában voltam, és ami a legrosszabb volt, hogy el sem mesélhettem senkinek, mert mit gondolnának? Nők ezrei küzdenek a saját gyerekért, évekig járnak kezelésékre, tömérdek pénzt fizetnek ki, hogy anyák legyenek. Nekem mindez azonnal duplán sikerül, és nem értékelem. Mit szóltak volna ehhez az emberek? Inkább őrlődtem magamban, és próbáltam megbarátkozni a tudattal.

Aztán ahogy telt az idő, megszoktam a tényt és a gondolatot, hogy ikreim lesznek. Az egyik kollégám szavai nyugtattak meg, aki nagyon hisz a spirituális dolgokban. Azt mondta, hogy nagy kiváltság ikreket kapni. Nem jut ilyen csoda mindenkinek, nagyon különleges helyzetben vagyunk. Ezek a szavak igazán mélyre hatoltak, eltalálták a szívemet.

És milyen igaza volt. Mára már tudom, hogy csodálatos dolog ikres anyukának lenni.etetés

Bár sok nehézséggel jár: dupla szennyest kell mosni, kétszer annyit kell pakolni, kétszer annyit kell pürésíteni és mosogatni, kétszer annyi pelenkát kell cserélni, mindenből kettőt kell venni, ketten osztoznak a kezeimen, egyszerre két felé szaladnak, ketten kétszer olyan hangosan tudnak ordítani, kétszer akkora kuplerájt csinálnak, és még sorolhatnám.

De senki sem tudja, csak az ikres anyukák hogy milyen amikor:

  • kettő helyett négy talpacskát puszilgathatsz szét
  • két gyerek mosolyog rád egyszerre
  • ketten ölelnek
  • két oldalról adják a puszit
  • kétszer olyan hangos gyerek kacaj tölti be a házat
  • ketten szaladnak, hogy segítsenek feltápászkodni a földről
  • ketten hancúroznak vasárnap reggel az ágyadban
  • ketten nyugszanak meg egy kis anyai simogatásra
  • egyszerre két gyereknek jelented a mindenséget, a biztonságot és a boldogságot.

karácsony

A legjobb dolog, ami történhetett velem, hogy ikreim lettek. Nem tudok elég hálás lenni a férjemnek, hogy ilyen merész gondolattal állt elő, hogy legyen gyerekünk. A mesébe illő kapcsolatunkból egy tökéletes család született. Így vagyunk teljesek, boldogok és így kerek minden. Imádok ikres anyuka lenni.

Fotók : Zokob-Gaál Zsuzsanna, Szima Norbert

 

Szerzőről.

Szilágyi Virág
Szerzőnek 8 cikke van
Tudj meg többet Szilágyi Virág

Szilágyi Virág vagyok, 28 éves, 20 hónapos ikrek Zalán és Milán anyukája.
Babázás előtt tanácsadóként, trénerként dolgoztam, valamint 5 éve vezetem rendezvényszervező cégemet.
Mint ahogy a La Mome-nál mindenki más életét, így az enyémet is megváltoztatta ez a két gyönyörűség, akik bearanyozzák a napjaimat. Olyannyira, hogy a várandósságom, és a fiúk születésének körülményeit a Lifenetwork csatornán futó Jön a Baba című sorozatban ország-világ elé
tártam; nyíltan beszéltem az érzéseimről, a nehézségekről és a sikerekről is.
A mai anyukáknak szükségük van arra, hogy lássák: nincsenek egyedül, hogy tudják: mások is hasonló problémákkal küzdenek.
Éppen ezért, a jövőbeni ikres anyukák segítése céljából nemsokára megjelenik első könyvem sIKERes praktikák címmel, amely kifejezetten az ikres életről, az ikrek ellátásának gyakorlati tanácsairól szól. Ennek tükrében már biztos kitaláltátok, hogy a La Mome-on futó rovatom témája
sem lesz más: az ikres anyaság mindennapjait fogom nektek bemutatni. Kalandozzatok velem!

2 hozzászólás

  • Vincze-Huszti Lili április 06, 2016 12.10 du.

    Én pontosan ugyanezeket éreztem, amikor kiderült, hogy ikreket várok. Sajnáltam magam, meg az életemet és ezen az sem segített, hogy rajtam kívül mindenki a föld fölött járt a boldogságtól.
    Ma már majdnem 10 hónaposak az ikrek és mára már megbarátkoztam a helyzetemmel és rajongásig imádom a gyerekeimet, de azt eddig egyszer sem tudtam kiejteni a számon, hogy imádok ikres anyuka lenni. Talán majd egyszer.

  • Varga Szilvia március 23, 2016 10.37 du.

    Köszönöm neked ezt a cikket! Ez most széppé varázsolt mindent!

    Még ilyet:)

Szólj hozzá

Heti tipp

Igényes és egyedi bababútort szeretnél születendő kisbabád babaszobájába?
A Babbo bababútor közel 600 féle elem kínálatával vár, melyek egyedi méretekben és színekben is rendelhetők.
Tekintsd meg a piacon egyedülálló dönthető fekvőfelületű babaágyainkat is!

Ugrás az oldalra.

Hírlevél

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Legfrissebb bejegyzések

Kiemelt Partnereink

 
 

Legfrissebb kommentek

Közelgő események