“Oszd vissza azt, amit az Úr kegyelméből kaptál!” Találkozásom a dévai gyerekekkel.

Böjte Csaba. Mond nektek ez a név valamit? Szívből remélem. Szeretném, ha minél többen kapnátok most fel a fejeteket, hogy hát persze, hisz Őt mindenki ismeri… És remélem azt is, hogy a munkásságával is sokan képben vagytok, vagy legalább nagyvonalakban tudjátok, miért olyan meghatározó Csaba testvér létezése.

A Szent Ferenc Alapítványt az erdélyi ferences szerzetesek hozták létre 1993 tavaszán. Célja segíteni a legkisebbeket, azokat, akik másnak nem kellene. A Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Böjte Csaba és munkatársai áldozatos munkájának köszönhetően mára már több száz gyermek nevelkedik az intézmény valamely otthonában, megmenekülve a mérhetetlen nyomor jelentette kilátástalan sorstól.

Okosak, illedelmesek, és mindennnél jobban vágynak a szeretetre…

Tudom, láttam, éreztem…

Apukám, aki tanár – pszichológus – életművész is, különös szerepvállalást érez a dévai gyerekek iránt. Párjával, Babival többször jártak már Déván, ahova vittek ruhát, könyveket és mindent amit csak értek. Nekem rengeteget meséltek az ottani körülményekről, életről, érzésekről, de akkor még fel sem fogtam, miről is beszélnek…

Aztán pár napja minden megváltozott…. Én is találkoztam velük, mert Apukámék több hónapos áldozatos munkájának köszönhetően tizennyolc dévai gyermek nyaralhatott Csopakon a múlt héten.

Mindent leszerveztek. Mindent. Voltak kalandparkban, múzeumban, fagyiztak, lángost ettek, hajókáztak. Mindennapra jutott egy program. Az ismerősök, barátok, támogatók egy emberként fogtak össze, hogy örömet okozzanak a nekik. Volt, aki ruhát hozott, volt aki csak egy tepsi meggyespitét sütött, de Ők tényleg mindennek örültek.

image_50

Képzeljétek el tizennyolc csillogó szempárt… 8 órát utaztak a buszon, de olyan gyermeki lelkesedéssel érkeztek meg, hogy azt tényleg öröm volt nézni.

Néha pedig iszonyatos fájdalom…

Tudjátok kevés ennél szivbemarkolóbb élményem volt, mint az elmúlt pár találkozás. Őszinte leszek, nem is bírtam volna több időt velük tölteni, mert minden egyes perccel, ahogy közelebb kerültem az életük történetéhez, a sírás fojtogatott…

Annyira, de annyira kár értük…

Ezek a gyerekek tehetségek, illedelmesek, és erejükön felül segítik egymást. Mindent ezer és egyszer köszöntek meg, és nem győztek hálálkodni, egy málnaszörpért. Értitek? Egy málnaszörpért…

image_48

A legkisebbek 6 évesek, a nagyobbak olyan 16 körül. De egytől egyig példaértékű fiatalok, akikről vagy lemondtak, vagy nem tudtak gondoskodni a szüleik. Vannak, akik tartják a kapcsolatot az anyukájukkal, aki anyagi nehézségei miatt nem tudta tovább nevelni őket, de akadnak olyanok is, – egy nagyon aranyos kisfiú ikerpár például -, akiket 4 éve senki nem látogatott meg. Ezt a gyerekek mesélik nekem. Így talán még mélyebben érint. Közben felvágják egymásnak a pizzát, a nagyobb pedig az éhesebbnek ajánlja fel az utolsó szeletét. Mert ez náluk így természetes…

Nekik terveik vannak. Álmaik.

Az egyik kislány zongoratanár szeretne lenni, a másik mérnök. A harmadik pedig olyan felnőtt, aki boldog. Egy hét éves kisfiú mondta nekem. – Ha követed az álmaidat, akkor teljesül!

Ledöbbentem, honnan tud egy ilyen pici gyerek ilyet. A válasz: A Jó Isten így találta ki. Konstatáltam: Ennél igazabbat nem is mondhatott volna…

image_51

Tudjátok, Ők minden evés előtt imádkoznak. Egyik alkalommal -apukám mesélte-, egy mellettük ülő szintén gyerekekkel lévő csoport egyik kis tagja megkérdezte a tanárnőt, ezek meg mit csinálnak.

A tanárnő tudjátok mit mondott?

– Pfff, valamit mormolnak…

És itt a lényege mindennek. Az értékek. Mit tanítasz a gyerekeknek, milyen példát mutatsz, mennyi szeretetet tudsz adni felnőttként, hogy kedves jóravaló embert nevelj.

Van, aki apával, anyával nő fel, mégsem tud örülni az apróságoknak, vagy értékelni más hitét. Van, aki egy árvaházban nevelkedik és mégis örül mindennek, vagy tízszer köszöni meg, hogy ehetett egy lángost.

Segíteni másokon, nem sikk vagy kényszer. Döntés. Egész egyszerűen mert így a helyes. Én ezt látom apukámtól. És ezt is szeretném továbbadni a gyerekemnek. Ez az én értékem, amit szeretném, hogy Zénó megtanuljon. “Oszd vissza azt, amit az Úr kegyelméből kaptál!” Apukám életfilozófiája, és most már az enyém is…

Az egyik kisfiú, Imi, – személyes kis kedvencemtől -, kaptam egy mesefigurás kártyát emlékül. Azt mondta. – Ha nagy lesz a kisfiad, akkor add neki oda, hadd játsszon vele, biztos nagyon fog neki örülni… Azóta ott őrzöm Zénónak a pénztárcámban. Nem tudom a kisfiút milyen érzelmek fűzték a kártyához, de biztos nem elhanyagolható, ha a kirándulásra is magával hozta. Ő mégis tovább adta. Egy másik gyereknek.

image_45

Nagyon sokat gondolok rájuk. Meghatározó élmény volt megismeri tizennyolc ilyen kedves gyereket, és csak remélni tudom, hogy ahogy Ők tanították nekem, követik az álmaikat. Az élet pedig lehetőséget biztosít ezek megvalósulására.

Apukámékra pedig mérhetetlen büszke vagyok, hogy ezt ilyen flottul leszervezték. Ezúton köszönik mindenkinek a segítséget, a programokat, az ételt, és annak is, aki csak egy pár jó szót szólt a gyerekekhez. Mert ha másért nem is, az ilyen mondatokért megéri örömet szerezni. A kisgyereknek például, aki a kis Dotto vonaton ülve, a fagyival a kezében csak ennyit mond : Ez életem legszebb napja…

Szerzőről.

Mádai Vivien
Szerzőnek 71 cikke van
Tudj meg többet Mádai Vivien

25 éves vagyok, tavaly végeztem a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán. Van egy csodálatos férjem, aki a világ legjobb embere. ( az ő papírja már hivatalos )
Lassan 5 éve dolgozom televízióban mint szerkesztő és műsorvezető. És imádtam/ om.

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Közelgő események