Szoptatási siker történetünk

2014.08.05-én nagy várakozás után megszületett a kisfiam. Gyors volt, zsipsz- zsupsz, semmi komplikáció és már ki is lőtte magát. Tudtam, hogy egy életre való kis manó lesz belőle.

Fel voltam rá készülve, hogy nehéz lesz a szülés utáni időszak, de nem gondoltam, hogy ennyire megszenvedem. Azt hittem, hogy a szoptatás a világ legtökéletesebb, legszebb és legtermészetesebb dolga a világon: csak táplálod a babádat a számára legteljesértékűbb táplálékforrással – az anyatejjel.Hát sajnos, nálunk igencsak fájdalmas kimenetelűek lettek ezek a meghitt együttlétek, és a történet itt el is kezdődik.

Amikor kisfiamat a szülés után közvetlenül rátették a cicimre, tökéletes szopóreflexszel rendelkezett. Az alig pár perces kicsigyermek egyből rákapott a „cicizés” metódusára. Azonban kissé negatív fordulatot vett a sztori. Már az első mellre helyezés után éreztem a melleimben az égő, szúró fájdalmat. Mondogattam magamban, hogy tudom-tudom, az eleje úgyis még fájni fog, míg meg nem edződik a mellem és össze nem szokunk a kicsivel. Tisztában voltam vele, hogy lesznek apró akadályok a rózsaszín babázás mellett. 2 nap elteltével sajnosmár sebek is lettek a melleimen és a fájdalomtól ordítani tudtam volna egy-egy szoptatáskor. Nem volt apelláta, úgy voltam vele, csinálni kell, mert majd úgyis hamarosan jobb lesz. Már bent a kórházban tejbelövelésem volt (a szülés utánszinte egy kerek nappal), onnantól felerősödtek a fájdalmak ésminden szoptatás egy rémálommá vált…

És igen, segítséget kértem, és kaptam is a kórházi csecsemős nővérektől, de ez nem bizonyult elégségesnek. Azt gondoltam, hogy én csinálok valamit rosszul, mert egyszerűen nem tudtam, hogy mi lehet a gond. A pici mit sem észlelve ebből, továbbra is gyönyörűen szopizott. Közben ki-kinéztem a mellettem lévő anyukákra, akiknek a kicsijük még csak hajlandóságot sem mutatott arra, hogy bevegye a szájába a cicit… Büszke is voltam az én fiamra, aki egyből tudta, hogy mi a dolga!

A kórházban töltött napok után hamar eljött a hazaérkezésünk napja. Otthon minden rendben ment, de a görcsök, a sebek és a piros csíkok a mellemen egyre fájdalmasabbá tették a fiammal közös perceinket. Odáig jutottunk, hogy a 4. napraegy-egy szoptatás után a pici már vért büfizett fel. Azt mondták, ne aggódjak, ez majd egyszer úgyis csak jobb lesz…de mikor?! Az én lelki állapotom már minden volt csak nyugodt nem, minden szoptatás előtt beremegett a testem, és végigsírtam az szoptatásokat. A mellbimbóim vérben és gennyben úsztak, kimasszírozhatatlan görcsökkel küzdöttem. Különböző stratégiákat állítottam fel, és a felgyülemlett tejet is le kellett ugye fejnem, de nem bírtam magamnak, nem volt jó a technikám. Segítségemre volt anyukám és anyósom is, 1,5 óra alatt 70ml-t sikerült kipréselni belőlem, és akkor meg iskönnyebbültem, hogy legalább nem feszíti tovább a folyadék a melleimet. Úgy voltam vele, hogy majd ha ez a megoldás, akkor lefejem az adagokat a melleimből és cumisüvegből adom majd oda a picinek, legalább addig is regenerálódik a mellem. Sajnos a fejés a kézi mellszívó géppel sem ment, annyira fájt. Jelzem, a tejmennyiségemmel gond nem volt, hiszen folyamatosan csöpögött a tejem és általában túlette magát a pici, amit a büfiztetéseknél visszabukott tejcsibőllehetett tudni. Levegőztettem a melleim, különféle mellápolókkal kentem, tanácsok tömkelegét próbáltam ki és fogadtam meg. Szakembereket fogadtam, akik lefejtek és ők is temérdek tanácsot adtak. Nemsokára lett is egy fél nap, amikor jobb volt a helyzet, de a következő órában újra visszaestem… Nem bírtam… azt mondtam magamban: „kész, legyen ennek a rémálomnak vége. Lesz tápszeres, nem érdekel, mert azt vallom, hogy az anyának a lelki nyugalma van olyan fontos, mint a kicsié.” Kikértem a nőgyógyászom véleményét, majd gyógyszer segítségével pontot tettem ennek a rémálomnak a végére: elapasztattam a tejem! Vége… nem fáj… nyugalom van… A gyerekem 12 napig volt anyatejes, eddig bírtam. Hogy volt-e lelkiismeret furdalásom? Persze, nem kicsit, de amikor azt éreztem, hogy most nyugalom van, magamhoz tudom ölelni a picit végre, nem fáj, akkor jó döntésnek éreztem. Nincs annál borzasztóbb érzés, mint amikor a szoptatások előtt nem akarod a gyereked, mertbelülről azt érzed, hogy jön ez a kis ember és fájdalmat okoz neked!

Ezek után volt 2 teljes hónapunk, amikor kialakult kettőnk intim kis kapcsolata, anya és fia, nyugalom volt és rózsaszín felhőkben úszó babázós pillanatok. Szépen fejlődött a pici,50%-ban volt tápszeres és 50%-ban kapta az másodunokatesója anyukája által lefejt női tejet. Ez megnyugtatott, hogy nem csak tápszert kap a pici, mindenesetre elismerésem Tündinek, aki serényen fejte nekünk a tejcsitJ Mindeközben folyamatosan motoszkáltak bennem a gondolatok, hogy mi lenne, ha újra megpróbálnánk a szoptatást? Végül is azok azanyukák is be tudják indítani a tejtermelésüket, akik örökbe fogadtak gyerekeket! Erre az akcióra a pici 6-7 hetes korában gondoltam először, de akkor gyorsan el is vetettem ezt a gondolatmenetet, mert eszembe jutottak a borzalmak, és mégnem voltam rá felkészülve. Majd teltek a hetek, én pedig kiokosítottam magam mindenféle szoptatási szakoldalak olvasásával. Nagy segítségemre volt a La Leche Liga oldala, ahol rengeteg hasznos dolgot olvastam a szoptatással kapcsolatban. 10 hetes volt a pici, amikor is arra a döntésre jutottam, hogy kész, márpedig én belevágok! Nem tudtam belenyugodni sikertelenségembe! Eldöntöttem, hogy márpedig én be fogom indítani újra a tejem és anyatejes lesz a babám!Át szerettem volna élni a szoptatás örömteli pillanatait és az én tejemmel táplálni a babámat. Párom mindenben mellettem volt és bármilyen döntést is hoztam, támogatott, viszontelmondta, hogy mennyire fél ettől az akciómtól, hiszen kialakult a jól működő rendszerünk, most ezzel az újra próbálkozássommal, minden fel fog borulni. És az újbóli szenvedésemet sem akarja látni… Kisfiamat is megkérdeztem, hogy partnerem lesz-e ebben a harcban! Az óriási, csillogó tekintetéből tudtam, hogy minden erejével azon lesz, hogy újra az anyukája tejcsijét ehesse. A fejembe vettem, hogy szoptatni fogok! Persze ott volt a visszahúzó erő, hogy mi lesz, ha fájni fog megint és jön a borzalmas körforgás… Féltem, de belevágtam. Azt tudtam, hogy a tej mennyiségemmel gondnem lesz, hiszen az volt bőven a szülés után is.

Emlékszem, szerda délután volt, amikor is rátettem a picit a mellemre. Ez egy óriási pillanat volt számomra, el se hittem,hogy fájdalom nélkül szopizza a cicim. Én pedig olvadtam tőle, annyira édes voltJ Persze körülbelül 10mp-ig szívta, mert nem volt benne semmi. Aznap még 3x rátettem a cicimre, ügyes volt, nem okozott neki gondot a cumiról való áttérés, egyből visszajöttek a reflexek. Egyedül páromnak és a másnap látogatóba érkező védőnőnknek beszéltem tervemről, senki másnak nem akartam mondani, nehogy kudarc legyen a végeelhatározásomnak… Így nyugodt körülmények között haladhattam a cél felé. Csütörtök reggel megnyomtam a mellemet és kicsordult belőle egy csepp tej, mondtam „Jézusom, már beindult a tejtermelésem?”. Teljesen megijedtem, mert azt gondoltam, most akkor újra fájni fog, mi lesz most?! Kérdések tömkelegével bombáztam a védőnőnket, aki tippeket adott, bátorított és támogatott azelhatározásomban. Persze pár nap elteltével sebek keletkeztek a mellemen és fájdalmaim is voltak, de ez már NEM az szülés utáni kibírhatatlan fájdalom volt. Abszolút össze nem hasonlítható volt a fájdalom! De hisz ez ahhoz képest már nem is fájdalom volt… Már az elején ilyennek gondoltam az egészet, hogy az eleje kicsit döcögősebb. Kenegettem a mellem és folytattam a bimbóim hozzáedzését a szoptatáshoz.

Liter számra főztem a köménymag levest, beszereztem tejserkentő teákat, homeopátiás bogyókat, kesudiót és ittam akaramalz sört korsó számra, mindenféle tejszaporító ételeket ettem. A teából napi 2 liter is lecsúszott, emellett még ugyanennyi víz. Az egész napom abból állt ki, hogy mit egyek-igyak, és napi 15-20-szor is a cicimre tettem a fiamat.Hiszen a babánál jobb tejbeindító nincsen. Volt azonban egy kis hiba még, ugyanis szoptatások alatt egy idő után már nem volt mit szívnia a cicimből, ezért nagyon hamar kiköpte azt. ALa Leche Liga honlapján olvastam az SNS (szoptanít) készülékről, amit azonnal megrendeltem és rá 2 napra meg is hozta a futár. Szintén rendeltem még egy elektromos mellszívót, mert amikor az egyik mellemen volt a baba, addig én serkentettem a tejem a mellszívóval a másik cicin. Aszoptanít készülék sikeresnek bizonyult, gyakorlatilag apicinek fel se tűnt, hogy egy apró kis csövön keresztül érkezik a szájába a tápszer, közben pedig a mellemet szívja, amolyanbecsapás ez. Szuperül működött! Aki kitalálta ezt a szoptatási segédeszközt, azt körbe puszilgatnám! Nem mondom, hogy egyszerű volt a szoptatások előtti előkészület, de a cél érdekében mindent megtettem! Az egész napom eszközfertőtlenítésből, mellszívásból, masszírozásból állt. Minden gondolatom e körül forgott. Eltelt 7-8 nap és lecsordult az első csepp tej a fejőgép tartályába… ez az!!!Majd teltek a napok és 10-15 ml-t is tudtam fejni. Amikor megvolt már a 15 ml, na azt a mennyiséget már serényen le is fagyasztottam. Minden napra kitűztem célul, hogy 5 ml-rel fejek többet. Így is lett, az SNS készülékbe egyre kevesebb tápszert kellett töltenem, hiszen nőtt a tejmennyiségem. A kisfiam szenzációsan ügyes volt. Már 40ml-t tudtam fejni,áhhhh, szuper, szépen sorakoztak a tejes poharak a fagyasztóba, el se hittem, hogy egyszer ez megtörténik velem.  A tejbeindítás kezdetétől 4. hétre már a lefejt tejet töltöttem a készülék tartályába és aznap 100% anyatejet evett a pici. Éreztem, hogy termelődik a tejem, reggelre már annyi tejem volt, hogy csöpögött a melleimből, és óriásira megduzzadtak azok. Pontosan 2 hónap telt el a hadművelet elkezdése óta,amikor is 4,5 hónapos volt a picim és 100% anyatejes lett! SIKERÜLT! Már nem kellett többé a szoptanít készülék, nem kellett bogyókat szednem és azon gondolkozni mit tudnék még tenni a siker elérésében. Mert megcsináltuk, közösen, kitartóan, ÉN és a hős KISFIAM.

Ma már 7 hónapos és töretlenül anyatejes. Most már én is elmondhatom, hogy a szoptatás az egy gyönyörű élmény. Te és gyermeked, összekuporodva, simogatva egymást. Az érzés leírhatatlan.

Remélem segíthettem történetünkkel a hasonló helyzetben lévő kismamáknak vagy éppen azoknak az anyukáknak, akikszeretnék hogy minél több tejük legyen.

Hogy miért alakult így a szülés után a szoptatás nálam? Pontosan magam sem tudom, de az biztos, hogy a 2. babánknál már jobban felkészülök erre a csodálatos élményre. Ági

Szerzőről.

Mádai Vivien
Szerzőnek 71 cikke van
Tudj meg többet Mádai Vivien

25 éves vagyok, tavaly végeztem a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán. Van egy csodálatos férjem, aki a világ legjobb embere. ( az ő papírja már hivatalos )
Lassan 5 éve dolgozom televízióban mint szerkesztő és műsorvezető. És imádtam/ om.

Rólunk

Az oldalunk azért indult, hogy megosszuk Veletek, hogyan tudunk a kislurkók mellett is teljesértékű barátok feleségek és elsősorban Nők lenni.

Közelgő események